Felírták az első, marihuána-alapú gyógyszert Csehországban

A morvaországi Uherské Hradiste egyik gyógyszertárában két páciensnek írtak fel kenderből előállított gyógyszert.

Országos viszonylatban is első alkalommal. Az izületi porckopásban szenvedő betegnek húsz, a másik személynek a reumatoid arthritis (sokizületi gyulladás) okozta fájdalom enyhítésére öt grammot írtam fel - tájékoztatta lapunkat Eva Dokoupilová reumatológus. Egyelőre ő és még egy prágai kollégája szerezte meg a szükséges engedélyt a marihuána-alapú gyógyszerek alkalmazására. Egy gramm 280 koronába (hozzávetőleg 3000 forint) kerül. A két páciens a teljes összeget fizette ki, mert cseh egészségügyi biztosítók egyelőre semmit sem térítenek az árból.

Csehországban még tavaly áprilisban fogadták el a kenderből készült gyógyszerek árusításáról rendelkező törvényt, ám először csupán most éltek vele. Elsősorban a külföldről szállító cég kiválasztásának nehézségei miatt, továbbá azért, mert a vényeket csupán elektronikusan lehet felírni. Ráadásul a kötelező online kapcsolatot azonban egyelőre csupán a morvaországi kisváros egyik patikájában építették ki a gyógyszerek árusítását ellenőrző állami hatósággal.

"Rövidesen jelentős mértékben növekszik majd a számuk, miként a szükséges licencet megszerző orvosoké is" - tájékoztatta lapunkat az egészségügyi tárca szóvivője. Stepánka Cechová közölte azt is, hogy e hét végén zárják le azt a versenypályázatot, amelynek győztese évente 40 kilogramm szárított kendert termeszthet, illetve szállíthat a gyógyszergyártó cégeknek. A tenderre négy hazai pályázó jelentkezett.

Csehországban többek között daganatos betegségek, reuma, HIV-fertőzés, epilepszia, Parkinson-kór és több más kór okozta fájdalmak enyhítésére lehet legálisan alkalmazni a kenderből előállított szereket. Egyelőre havonta egy paciensnek legfeljebb 30 grammnyit lehet felírni, Svatopluk Nemecek egészségügyi miniszter viszont a Mladá fronta Dnes napilapnak nyilatkozva közölte: jövőre valószínűleg ezt a határt 180 grammra növelik, s bővítik azoknak a betegségeknek a körét, amelyek esetében alkalmazni lehet ezeket a szereket.

Ismét hangsúlyozta, hogy az árusítás kizárólag gyógyászati célokat szolgál, semmiképpen sem jelenti a marihuána legalizálását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.