Felfüggesztették a vezető orosz ellenzékit támogató pártot

Hét párt, közöttük az Alekszej Navalnij vezető orosz ellenzékit támogató politikai szervezet működését is felfüggesztette hétfőn az orosz igazságügyi minisztérium.

A Narodnij Aljansz (Népi Szövetség) nevű párt alapító kongresszusát tavaly december közepén tartották, és azóta 44 regionális szervezetet hoztak létre. Bár a korrupciós ügyek feltárásáról ismertté vált ügyvéd-blogger nem lépett be a pártba, a kongresszuson bejelentette, hogy formálisan a tagjának tekinti magát. Az orosz igazságügyi minisztérium a politikai pártokra vonatkozó törvény alapján függesztette fel a Narodnij Aljansz és további hat oroszországi párt működését. A tárca nem pontosította az indoklást. A törvény számos esetben rendelkezik egy párt tevékenységének felfüggesztéséről. Többek között akkor ad erre lehetőséget, ha a szervezet alapító okirata ellentétes az alkotmánnyal.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió tudomása szerint április végén az Aljansz Zeljonih-Narodnaja Partyija (Zöldek Szövetsége-Néppárt) nevű orosz zöldpárt vezetője beperelte a Navalnij fémjelezte pártot, mivel szerinte annak az elnevezése összetéveszthető az ő pártjukéval. Állítása szerint emiatt voksokat veszíthetnek a választásokon.

Oroszországban az ősszel regionális kormányzó- és törvényhozási választásokat tartanak. Leonyid Volkov, a felfüggesztett Narodnij Aljansz szervezőbizottságának tagja szerint pártjuk aligha tud részt venni így a választásokon. A Navalnijt támogató párt akkor is kiállt a politikus mellett, amikor ellene április 17-én sikkasztás vádjával per indult Kirov városában. Navalnij büntetése akár tíz év börtön is lehet, de politikai pályáját még egy felfüggesztett ítélet is kettétörné.

Navalnij ellen a tavaly május 6-án, Vlagyimir Putyin elnöki beiktatását megelőző napon békésnek indult, de a tüntetők és a rendőrök összecsapásával végződött moszkvai ellenzéki felvonulás után is büntetőeljárás indult. A megmozdulás óta mintegy húsz személyt vettek őrizetbe. Az oroszországi tiltakozó mozgalom egyik fő szervezője, Szergej Udalcov baloldali radikális pártvezér házi őrizetben van.

Az orosz ellenzéket irányító koordinációs tanács a Bolotnaja téri események első évfordulójára úgynevezett tavaszi szabadságmenetet hirdetett. A moszkvai hatóságok csak nagygyűlés megtartását engedélyezték a Kreml közeli Bolotnaja téren. A várakozások szerint az ellenzékiek Szentpéterváron is tartanak tüntetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.