Felfüggesztett börtön Ausztriában iszlámgyalázásért

Háromhavi felfüggesztett börtönbüntetésre és 24 ezer euró pénzbírságra ítélte a grazi tartományi bíróság Susanne Winter osztrák szabadságpárti képviselőt, aki szerint Mohamed próféta epileptikus rohamában írta a Koránt.

Háromhavi felfüggesztett börtönbüntetésre és 24 ezer euró pénzbírságra ítélte a grazi tartományi bíróság a szabadságpárti Susanne Wintert, az osztrák törvényhozás – mentelmi jogától megfosztott – képviselőjét.  A vád a politikai ténykedésével eddig csekély figyelmet keltett képviselő asszony ellen izgatás és vallási tanok becsmérlése volt. Winter a Szabadságpárt (FPÖ) tavalyi újévi találkozóján, a grazi községtanácsi választások kellős közepén tartott beszédében azt találta mondani, hogy Mohamed próféta annakidején epileptikus rohamában írta a Koránt, s ma egy gyermek megbecstelenítéséért el is ítélhetnék, hiszen egy hatéves kislányt vett nőül.

Winter szenvedélyes beszédében a muzulmán bevándorlók cunamijának veszélyére figyelmeztetett, és követelte, hogy az iszlám vonuljon vissza oda, ahonnan jött, a Földközi-tenger túlsó partjaira. A képviselő asszony – aki megjegyzései ellenére, vagy éppen azok miatt elnyerte a választók bizalmat, bekerült a grazi helyi törvényhozásba, majd szeptemberben a szövetségi parlamentbe is –, ártatlannak vallotta magát, politikai hecckampánynak minősítve az ügyet.

Mint mondta, ő csak a radikális iszlám túlkapásaira akarta felhívni a figyelmet, s maga is meglepődött a szavait kísérő visszhangon. A védelem választási túlzásnak próbálta beállítani az elhangzottakat, mondván, hogy azok beleférnek a szólásszabadságba. A bíróság szerint Winter megjegyzései azonban alkalmasak voltak a gyűlöletkeltésre.

Az FPÖ helyi vezetése az első perctől kezdve kiállt a politikus mellett, bár tényként kezeli, hogy Winter sokat ártott a pártnak: Grazban 2-3 százalékba és több tag elvesztésébe került. Winter családjában egyébként van már példa hasonló ítéletre: fia ugyancsak gyűlöletkeltés és lázítás miatt decemberben szintén háromhavi felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A Szabadságpárton belül viszont nem ő az egyetlen – és nem is a legmagasabb beosztású – politikus, aki nem megy a szomszédba szélsőséges megjegyzésekért. A szeptemberi választások nyomán az FPÖ a sikeres szereplése miatt neki járó parlamenti alelnöki posztot Martin Graf személyében olyan politikussal töltötte be, aki máig tagja az Olympia nevű, egyértelműen fasiszta beállítottságú egyesületnek. A jelölés ugyan vitát váltott ki, de a képviselők végül a szokásjogon kívül arra hivatkozva szavazták meg Graf kinevezését, hogy a napi tevékenységében nem adja tanújelét e meggyőződésének.

Nem sokkal később azonban kiderült, Graf közvetlen munkatársként két olyan személyt hozott parlamenti hivatalába, akik egy szélsőjobboldali internetes portálon náci  jelképek és felszerelések vásárlói. A felháborodás nagy, Graf védi munkatársait: ma még nem látni, mi lesz az ügy kimenetele.

(BÉCS)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.