Feleannyit ad az ENSZ az éhezőknek

Miközben a statisztikai adatok szerint jelenleg több mint egymilliárd ember éhezik a Földön, a világszervezet kénytelen volt csökkenteni a szegény országokba irányuló segélyeket. A helyzet a szegények közül is a legszegényebbeket sújtja

Az ENSZ élelmezési programjának vezetője, Josette Sheeran jelentette be, hogy kellő anyagi eszközök hiányában a kelleténél kevesebb segélyt tudnak nyújtani a rászorulóknak. A program mint szervezet igényelt és elfogadott idei költségvetése 6,7 milliárd dollár volna, az egyes kormányokkal folytatott tárgyalások alapján azonban úgy tűnik, hogy csupán 3,7 milliárd áll majd rendelkezésre.

Sheeran a szükséghelyzetekre biztosított alapok veszélyes és példátlan mértékű csökkenéséről beszélt, hozzá téve, hogy ez a helyzet a szegények közül is a legszegényebbeket sújtja.

A zürichi lap a továbbiakban azt emeli ki a beszámolóból, hogy a világgazdasági válság egyrészt az éhezők számának gyarapodását váltotta ki, másrészt viszont maguk az adományozók is a válságra hivatkozva csökkentik a segélyekre fordított összegeket. Sheeran rámutatott, hogy az éhezők előtt három lehetőség áll: fellázadni, elmenekülni vagy meghalni. Ily módon középtávon a gazdagabb országokat is veszélyezteti a fent leírt párhuzamos folyamat.

Két évvel ezelőtt az ENSZ 860 millióra becsülte az éhezők számát, amely idén már túllépte az egymilliárdos határt. Az Élelmezési Program eleve csak a legsúlyosabb helyzeteken, az érintettek mintegy tíz százalékán tud segíteni. Tavaly 78 országban 102 millió ember kapott élelmiszer-segélyt a program keretében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.