Felakasztottak egy Lenin-szobrot Ukrajnában

Lefűrészeltek a talapzatról és daruval "felakasztottak" egy Lenin-szobrot a kelet-ukrajnai Pokrovszke járásközpontban - jelentette szerdára virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az eset hétfőn történt, egy nappal a függetlenség napjának megünneplése után, de az akcióról készült videofelvétel csak szerdán jelent meg a YouTube videómegosztó portálon, illetve a Vkontakte internetes közösségi felületen.

Az UNIAN hírügynökség által is közzétett felvételen látható, amint acélsodronyból készített hurkot tesznek a proletárforradalom vezérének nyakába, majd sarokcsiszolóval elfűrészelik a 4-5 méter magas bronzszobor lábát. Ezután néhány percig egy daru segítségével nyakánál fogva fellógatják, később teherautóra teszik, és elszállítják a helyszínről - írja a hirado.hu.

A Lenin-szobor felakasztásának helyszínén nagy tömeg gyűlt össze, és az esemény Oroszország-ellenes tüntetéssé változott. A jelenlevők ukrán zászlókat lengettek, hazafias dalokat és az ukrán himnuszt énekelték, közben trágár kifejezéssel illették Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Ugyanazt a szót skandálták, amelynek kiejtése miatt távoznia kellett két hónapja hivatalából Andrij Descsicja ukrán külügyminiszternek, és amely azóta a Putyin iránti ellenszenv jelszavává vált Ukrajnában.

Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.