Feladták Bin Ladent, most letartóztatták őket

A pakisztáni hírszerzés őrizetbe vett öt helybélit, akik közreműködtek az Oszama bin Laden al-Kaida-vezér likvidálásához vezető, május elején a dél-ázsiai országban végrehajtott amerikai akció előkészítésében.

A The New York Times úgy tudja, hogy az őrizetesek egyike a pakisztáni hadsereg egyik őrnagya, aki információkkal látta el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) embereit. Egy másik pedig az az ember, aki bérbe adta házát az akciót előkészítő amerikai ügynököknek.

Washingtonban többen úgy látják, hogy a letartóztatásokkal kapcsolatos ügy - amelyet az újság szerint Leon Panetta, a CIA igazgatója szóba hozott a hét végén iszlámábádi tárgyalásain - jelzi, hogy továbbra is nagyfokú a bizalmatlanság az Egyesült Államok és Pakisztán között. Michael Morell, a CIA igazgatóhelyettese a múlt héten a washingtoni szenátus hírszerzési bizottságában egy zárt ajtók mögötti meghallgatáson azt mondta, egy 10-es skálán 3-asra értékeli a pakisztáni együttműködést a terrorizmus elleni amerikai műveletekben.

Május 2-án az haditengerészet elitalakulatának kommandósai Pakisztán északi részén, a fővárostól, Iszlámábádtól 50 kilométerre, Abbotábádban rajtaütöttek Oszama bin Laden rejtekhelyén, és végeztek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjével. Az amerikai hatóságok csak utólag tájékoztatták a pakisztáni szerveket az akcióról, amit a pakisztáni hadsereg és hírszerzés egyes körei megaláztatásként éltek meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.