Feladta magát az egyik gyanúsított

Feladta magát szerda éjjel a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzés egyik végrehajtója – értesült az AFP francia hírügynökség.
A "megbízható forrásokra" hivatkozó jelentés szerint a legfiatalabb terrorista, a 18 éves Hamyd Mourad jelentkezett önként az egyik rendőrőrsön az észak-franciaországi Charlesville-Mézieres-ben – számol be a Híradó.hu.

Két társa, a Kouachi-fivérek, továbbra is szökésben vannak.

A rendőrség néhány órával korábban azonosította a 12 halálos áldozatot követelő merénylet végrehajtóit. Közülük a 32 éves Chérif Kouachit 2005-ben már bebörtönözték, amiért részt vett egy Irakba dzsihadistákat küldő csoport tevékenységében. Chérif és két évvel idősebb bátyja, Said francia állampolgárok.

A sajtójelentések szerint több helyszínen csütörtök hajnalban is folytatódott a gyanúsítottak utáni rendőrségi hajtóvadászat. A hatóságok hivatalos körözést adtak ki a két Kouachi ellen, közölve fényképeiket is.

A három férfit gyanúsítják azzal, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében, illetve annak közelében lelőttek 12 embert. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai – így Stéphane Charbonnier (Charb) igazgató-főszerkesztő és négy másik karikaturista is –, ketten pedig rendőrök voltak.

Az élclap szerkesztősége ellen már korábban is intéztek támadást. Az épületre 2011 novemberében gyújtóbombát dobtak, miután a lap Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Az újság egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyomuló, Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjén gúnyolódott. A támadást mindazonáltal semmilyen szervezet nem vállalta magára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.