Fél éven belül másodszorra járulnak az urnákhoz a spanyolok

Kinyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a voksolás vasárnap reggel 9 órakor Spanyolországban, ahol fél éven belül másodszor tartanak parlamenti választásokat.
A szavazás megismétlésére azért van szükség, mert a december 20-i választásokon a győztes konzervatív Néppárt (PP) nem szerzett az önálló kormányalakításhoz elegendő többséget, és a többi párt nem kívánt koalícióra lépni vele. A pártok nem tudtak megállapodni egy, a Néppárt nélküli kormány létrehozásáról sem egymással. Politikai patthelyzet alakult ki.

A választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások egybehangzóan ismét a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jósolják, ám a decemberihez hasonlóan nem nagy fölénnyel. Második helyre a magát szociáldemokratának nevező Podemos (Képesek vagyunk rá) és a kommunista Egyesült Baloldal (IU) által létrehozott Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) nevű választási szövetséget várják.

A felmérések szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a harmadik, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt pedig a negyedik helyen végezhet a megmérettetésen.

Vasárnap több mint nyolcezer településen, 36,5 millió spanyol választót várnak az urnákhoz, akik 350 parlamenti és 208 szenátusi képviselő hely sorsáról döntenek. A szavazásra jogosultak közül 1,9 millióan voksolhatnak külföldön - ismertette Carmen Martínez Castro kommunikációs államtitkár a legfontosabb adatokat.

A már megkezdődött nyári vakáció miatt csaknem másfél millióan kérték, hogy levélben szavazhassanak.
A választási részvétel minden korábbinál alacsonyabb, 64,6 százalék lehet az NC Report nevű közvélemény-kutatócég szerint.
A parlamenti választások költsége meghaladja a fél évvel ezelőttit, több mint 130 millió euróba kerül a spanyol államnak - közölte Luis Aguilera, a spanyol belügyminisztérium helyettes államtitkára.

Az induló pártok a kampány előtt ígéretet tettek arra, hogy igyekeznek spórolni a költségeken, és ennek érdekében le is mondtak néhány hagyományos hirdetési forma használatáról, így idén elmaradtak az óriásplakátok és a lámpaoszlopokon elhelyezett arcképes kampányplakátok is.

A választásokat, ahogy hat hónappal ezelőtt is, komoly biztonsági intézkedések mellett rendezik meg, ismét körülbelül 91 ezer rendőr vigyáz a biztonságra. A fokozott rendőri jelenlétet az emelt szintű terrorvédelmi készültség indokolja, amely éppen egy éve van érvényben Spanyolországban. Azután rendelték el, hogy ugyanazon a napon három országban, Tunéziában, Kuvaitban és Franciaországban is támadások történtek.

A több mint 22 ezer szavazóhelyiséget hivatalosan este 20 órakor zárják, az első hivatalos eredményeket két és fél órával későbbre ígérik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.