Feketék is beléphetnek a Ku Klux Klanba
A megújult Ku Klux Klan-csoport, a Sziklás-hegység Lovagjai ezentúl csupán azt köti ki a leendő tagok számára, hogy betöltsék 18. életévüket és a csendes-óceáni partvidék északnyugati részén éljenek. Az alapító John Abarr egy civil jogvédő szervezetekkel tartott találkozón hangsúlyozta, a Ku Klux Klan már csak egy erős Amerika híve. A fehér fennsőbrendűség hirdetése a régi klán szól. Ez az új klán” – hangoztatta Abarr. A hagyományos ruha és csuklya viselésétől és a titkos szertartásokon való részvételtől azonban ez a klán sem tekint el.
Bár néhány fekete már jelezte, hogy szívesen csatlakozna egy diszkriminációt elutasító Ku Klux Klanhoz, a megfigyelők szerint átverés az egész. Ha Abarr komolyan gondolja a megújulást, nem ragaszkodna a Ku Klux Klan névhez – mondta Rachel Carroll-Rivas, a Montana Human Rights Networknevű jogvédő szervezet társigazgatója egy helyi lapnak, a Great Falls Tribune-nek.
De van gyanakvás a másik oldalon is, Abarr húzása legalábbis feldühítette a régi klán, a hagyománytisztelő tagjait. Bradley Jenkins, a Ku-Klux-Klan "birodalmi varázslója" azt mondta, Abarr szembemegy mindazzal, amelyet a szervezet alapszabályzata kiköt. Jenkins szerint az újító nem csinál mást, csak a Ku Klux Klan mögé bújva próbálja előmozdítani politikai karrierjét. Mark Pitcavage, a New York-i Anti-Defamation League egyik képviselője szerint az új nézeteket hirdető klánnak jelenleg valószínűleg csak egy tagja van, aki maga Abarr.