Fekete mágiával vádolják Tőkés Lászlót

Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke szerint Traian Basescu elnök „okkult” szerződéseket kötött a volt református püspökkel és Sepsiszentgyörgy polgármesterével is a magyar szavazatokért.

Titkos megállapodást kötött Traian Basescu Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és Tőkés László volt református püspökkel, az Európai Unió egyik alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, hogy magyar szavazatokat szerezzen – állítja Dan Voiculescu, az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője. Erről a gyanújáról Voiculescu levelet is írt Basescunak, amelyben emlékeztet, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal 119 alkalmazottja között egy román sincs, ami szerinte azt jelenti, hogy a háromszéki önkormányzatnál etnikai diszkrimináció folyik, és ez sérti az itt élő tízezer román érdekeit.

Voiculescu Tőkésre hivatkozva azzal vádolja Basescut, hogy „okkult" szerződéseket kötött a radikális magyar politikusokkal, és nem tesz semmit a Hargita és Kovászna megyei román kisebbség védelméért. A szenátor arra vár választ az államelnöktől, hogy valóban kötött-e titkos megállapodást Tőkés László mellett Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével is. (Tőkés valamelyik közelmúltbeli nyilatkozatában említette meg, hogy 2007-ben kölcsönösen megállapodtak Basescuval a magyar pártok támogatásának „titkos stratégiájáról”.)

„Meggyőződésem, hogy a több száz, Hargita és Kovászna megyei román állampolgártól kapott feljelentés mellett tájékoztatta Önt az SRI (a román titkosszolgálat – a szerk.) is a románok diszkriminálásáról és állampolgári jogaik lábbal tiprásáról. (...) Mindemellett az Ön megszállottsága a nagy számok és a sok szavazat iránt, eltökélte Önt, hogy hátat fordítson több tízezer románnak, hogy megnyerje pár százezer magyar szavazatát” – hangzik a román elnökhöz írt levél.

Voiculescu elmeállapotáról nem érkezett jelentés – jegyzi meg cikkében a manna.ro romániai magyar hírportál.

Dan Voiculescu a bukaresti parlamentben. Sötét erők?
Romanian senator Dan Voiculescu, head of Parliamentarian Commission for Romania's President Traian Basescu's suspension, looks on in Bucharest March 21, 2007. REUTERS/Bogdan Cristel (ROMANIA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.