Fejkendő nélkül nem vállalják a kosármeccseket sem

Katar visszavonta női kosárlabdacsapatát a Dél-Koreában zajló Ázsia Játékokról, még mielőtt első mérkőzésüket lejátszották volna Mongólia válogatottjával. Ennek oka, hogy hiába kérelmezték a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől (FIBA), hogy a játékosaik fejkendőben lépjenek pályára, a FIBA biztonsági megfontolásokra hivatkozva tiltja, hogy a sportolók bármiféle fejfedőt viseljenek a mérkőzéseken.
A Libanon-Katar döntő 2011-ben Dohában az Arab Játékokon, amelyen a fejkendő nélkül játszó libanoniak szerezték meg az aranyat. Ellentétes célok
A Libanon-Katar döntő 2011-ben Dohában az Arab Játékokon, amelyen a fejkendő nélkül játszó libanoniak szerezték meg az aranyat. Ellentétes célok
STRINGER / Reuters

Az Öböl-menti ország női kosárlabda- bizottságának vezetője nyilatkozatban kifogásolta a FIBA elutasító döntését, azt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a különféle kultúrákat képviselő országok közti versengés céljaival ellentétesnek nevezte. A katari sportvezető elismerte, hogy előzetesen tisztában voltak a rendelkezéssel, ám remélték, hogy a FIBA – miként a FIFA is tette ez év elején – felülvizsgálja a fejkendő tilalmát. Hozzátette, több arab ország női kosárlabda csapata éppen a tilalom miatt nem képviselteti magát az Ázsia Játékokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.