Fehér Szlovákiát akarnak a kereszténydemokraták

Pártelnökük szerint csupán a tisztaság jelképéről, a vörös szín ellenpontjáról van szó. Mások azonban úgy vélik, a szóhasználat legalábbis meggondolatlan egy olyan országban, amelyben csaknem félmillió roma él.

Megrökönyödést keltett a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kampánya, amelyben a "fehér Szlovákiáért" szállnak síkra. Politológusok és emberjogi aktivisták szerint ennek a jelszónak mostanság már legalább két értelme van, s egyre gyakrabban tűzik zászlajukra a bőrfejűek és más idegengyűlölők. Ráadásul ugyancsak a fehér Szlovákiáért küzdött csaknem egy évszázaddal ezelőtt Andrej Hlinka, aki Benito Mussolini, az olasz fasiszta vezér egyik csodálója volt.

Több politikai elemző úgy vélekedett, hogy ezzel a kampányjelszóval a kereszténydemokraták Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjától (SNS) és a Robert Fico vezette Smer (Irány) nacionalista táborából szeretnének minél több választópolgárt magukhoz édesgetni a március 10-ére kiírt előrehozott parlamenti választások előtt. Ján Figel, a KDH elnöke, volt európai uniós biztos visszautasította ezeket a feltételezéseket. – A fehér a tisztaság és az átláthatóság jelképe, s kampányunkban azt az üzenetünket hangsúlyozzuk, hogy a sok korrupciós botrány után tiszta kezű politikusok kellenek a szlovák nagypolitikába is. A rasszizmust pedig mélységesen elítéljük – szögezte le. A továbbiakban azt bizonygatta, hogy Andrej Hlinka számos vitatható megnyilvánulása ellenére kiemelkedő érdemeket szerzett a szlovák nemzet megmaradásában. – 1920-ban a szocdemek győztek a szlovákiai választásokon, s azután a nemzetébresztő közölte, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítéseket fejti ki annak érdekében, hogy a vörös Szlovákia mielőbb fehér, vagyis vallásos legyen. Ma a hazám ugyanilyen válaszút előtt áll: a szocialista alternatíva kontinensünkön csődbe viszi az országokat, a kereszténydemokraták pedig létbiztonságot és jólétet teremthetnek. Példaként Görögországot és Németországot említhetem. Nekünk is saját értékrendet kell felmutatnunk Fico törekvéseivel szemben – érvelt a pártelnök.

– Ez a jelszó olyan országban, ahol csaknem félmillió roma él, legalábbis meggondolatlan – vélekedett több kollégájához hasonlóan Ján Baránek, neves szlovák politológus. Ugyanilyen álláspontra helyezkedett Irena Bihariová, az Emberek a Rasszizmus Ellen civil szerveződés elnöke is. Mindezek ellenére a KDH egyelőre nem változtat a kampányjelszón. Daniel Lipsic belügyminiszter, a párt alelnöke indoklásként szlovák közmondást idézett, amely szerint ha a kutyát ütni akarják, botot mindig találnak hozzá.

Demeter Andrej, becenevén Marika pózol takarítás közben a kelet-szlovákiai Nagymihály romatelepén.
Nagymihály (Michalovce), 2010. augusztus 27. Demeter Andrej, becenevén Marika pózol takarítás közben a kelet-szlovákiai Nagymihály romatelepén. Saját költségébõl építtetett falat a közeli lakótelep több mint félszáz családja, hogy távol tartsa a szomszédságban lévõ romatelep lakóit saját lakhelyétõl; a mintegy 500 méter hosszú falrendszer most újabb 25 méteres fallal bõvült. A lakótelep lakói szerint a falra azért volt szükség, mert a romák „toalettnek használták a környéket, szétdobálták a szemetet, rongálták az épületeket”. A mintegy 1800 fõs, jórészt guberálásból élõ romatelep lakói tiltakoznak az építmény ellen, miután a város így egyre nagyobb kerülõvel közelíthetõ csak meg számukra. MTI Fotó: Balázs Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.