Fegyvert kérnek a svájci gárdisták

Napokon belül szabad lehet a XVI. Benedeket Szenteste feldöntő fiatal nő, akinek a pápa és az agresszió miatt combnyaktöréssel megoperált Roger Etchegaray bíboros is megbocsátott. De ki biztosítja, hogy Susanna Maiolo nem támad többet a pápára?

A brit The Guardian nem érti, miként lehetett a szentmisén a pszichésen zavart Maiolo, ha már tavaly is ugyanígy próbálta „megérinteni” az egyházfőt. Az amerikai Time Magazin szerint egy olyan jelentőségű vezetőt mint a pápa maximális szinten kell védeni, erre a vatikáni biztonságiak alkalmatlanok voltak. 
Az olasz újságok a sorok között kritizálták a szomszédos állam védelmi rendszerét. Vatikánváros rendőrsége azt hangoztatta, hogy a 25 éves nőnél nem volt fegyver. Ezt a Szent Péter tér oszlopsora közötti metáldetektorok észlelték volna. A pápát december 24. este is ötven fős testőrgyűrű védte, és Maiolo „nem ellenséges szándékkal” cselekedett – tette hozzá a szentszéki L’Osservatore Romano. December 27-én azonban már 200 vatikáni és (olasz terület lévén) itáliai gorilla tornyosodott a  Szent Egyed közösség szegényeivel ebédelő pápa körül.

„A pápát nem lehet páncélszekrénybe zárni, így képtelen ellátni pásztori szolgálatát” – hangsúlyozta a Vatikán. A Rómától 70 kilométerre levő Subiaco pszichiátriai intézetében ápolt Maoiolónak a pápa és Etchegaray bíboros is megbocsátott. Vagyis valószínûleg sem a vatikáni, sem az olasz bíróság nem emel ellene vádat.

A L’Osservatore úgy tudja, Susannát napokon belül kiengedhetik; kérdés, hogyan akadályozzák meg, hogy ismét megközelítse a pápát. A szentmisére ingyenes, nem névre szóló jeggyel jutott be a bazilikába, és ugyanúgy átugrotta a kordont, mint 2007 júniusában egy szintén zavart elméjû német fiatalember.

„Kivédhetetlen volt. Szenteste ötven rendőr állt civilben a pápa közelében. Silvio Berlusconit sem tudták megvédeni testőrei” – állítják a biztonsági szakértők emlékeztetve, hogy VI. Pált 1970-ben a manilai repülôtéren késsel sebesítették meg; Ali Agca 1981-es merénylete után egy évvel, Fatimában támadtak II. János Pálra. XVI. Benedeket az utóbbi három évben öt agresszió kísérlet érte, három a Vatikánban, egy Regensburgban, egy Valenciában.

„Veszélyben a pápa testi épsége! – sürgette a biztonság megerősítését 2008 januári parlamenti interpellációjában a volt olasz államfő Francesco Cossiga, amikor az egyházfő a római egyetemre készült látogatni az ellene és mellette tüntető diákok harcvonalába.

Négyszázan vigyáznak az egyházfőre, de a vatikánvárosi rendőrség és svájci gárda közötti feladatmegosztás csak papíron világos. Köztudott, hogy feszült presztízsverseny folyik a ma már dekorációként használt, maguknak sárga-piros-kék bugyogó és alabárd helyett fegyvert követelő svájci gárdisták és a volt gárdisták-volt olasz rendőrök alkotta gendarmeria között. A német pápa legelső olasz útjára (2005 májusában Bariba) a gárdistákat vitte magával. A vatikáni rendőrség és az olasz hatóságok tiltakozására ez nem fordult elő többet. Azt nem tudni, a pápa mindig visel–e golyóálló mellényt, de golyó- és bombaálló a pápamobil, golyóálló az üveg és az olvasó a pápa Szent Péter térre nyíló ablakában, és 1929 óta zárva van a vatikáni légtér is.


A PÁPA VÉDELME

Vatikánváros rendőrsége (Gendarmeria)
Parancsnok: Domenico Giani
Létszám: 130 fő
Egyenruha: kék színû vagy civilben
Feladata: személyvédelem, igazságügyi szolgálat, a pápát az olasz és külföldi útjain is védi

Svájci gárda
Parancsnok: Daniel Rudolf Anrig
Létszám: 110 fő
Egyenruha: reneszánsz szines vagy kék
Feladata: pápa testôrei az audienciákon és szertartásokon, a vatikáni kapuk ellenôrzése

Szent Péter téren szolgáló olasz rendôrség
Parancsnok: Salvatore Festa
Létszám: 110 fő
Egyenruha: olasz rendőrék
Feladat: az államközi megállapodás szerint a Szent Péter tér és a bazilika bejáratainak felügyelete, a 15 metáldetektor működtetése

XVI.Benedek
Pope Benedict XVI waves as he arrives to lead a special meeting with the Pontifical Roman universities in Paul VI Hall at the Vatican November 19, 2009. REUTERS/Max Rossi (VATICAN RELIGION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.