Fegyverletétel Írországban

A Ír Nemzeti Felszabadító Szervezet (INLA) nevű szervezet - az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szakadár csoportja - nem hivatalosan bejelentette vasárnap, hogy lemond az erőszakról, és beszolgáltatja fegyvereit a hatóságoknak.

A számos súlyos merényletért felelős INLA két tisztségviselője - egyikük az INLA félkatonai szervezetének, a másik pedig marxista pártjának a tagja - közölte, hogy a szervezet 11 évvel az ingatagnak bizonyult tűzszünet kihirdetése után elkötelezi magát az erőszakról való lemondás és a fegyverek beszolgáltatása mellett.

Két INLA-illetékes azzal a feltétellel tájékoztatott a csoport szándékáról, hogy nem hangzik el a nevük, ugyanis a szervezet a nap folyamán tesz róla bejelentése egy dublini megemlékezésen.

Az 1998-ban kihirdetett tűzszünet ellenére az INLA folytatta a gyilkosságokat és rémtetteket a polgári személyek, jobbára alvilági riválisok ellen Írországban és Észak-Írországban egyaránt. Az IRA 2005. július 28-án jelentette be, hogy felhagy a fegyveres harccal, és célkitűzését, Írország demokratikus egyesítését kizárólag politikai eszközökkel kívánja elérni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.