Fegyverkezési verseny indulhat Kína és az USA között

Kína sokkal előrébb tart saját lopakodó harci repülőgépének kifejlesztésében, mint ahogyan azt Washingtonban gondolták - jelentette ki útban Peking felé Robert Gates amerikai védelmi miniszter, aki szerint országának megfelelő választ kell adnia a kínai hadiipari fejlesztésekre.

Kína sokkal előrébb tart saját lopakodó harci repülőgépének kifejlesztésében, mint ahogyan azt Washingtonban gondolták. Ez, illetve más katonai fejlesztések aggodalmat váltanak ki az Egyesült Államokban - közölte szombaton Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Gates pekingi látogatására előtt, a repülőgép fedélzetén nyilatkozott erről újságíróknak.

A védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok rég tudott arról, hogy Peking saját, radarok számára láthatatlan lopakodó repülőgépet akar kifejleszteni, de a hírszerzés tévedett annak megítélésében, hogy ez mikorra várható. Gates szerint Kína évekkel elmarad az ilyen technológia alkalmazásában, és az Egyesült Államoknak 2015-ben is sokkal több lopakodója lesz, mint bármely más országnak. A tárcavezető szerint ráadásul felvetődik a kérdés, hogy az új kínai gép mennyire lesz láthatatlan a radarok számára.

Az Egyesült Államokat aggasztja az újfajta, hadihajók ellen bevethető ballisztikus rakéta is, amely elméletileg megsemmisítheti az amerikai repülőgép-hordozókat akár 3200 kilométerre Kína partjaitól. Gates szerint a kínaiak egyértelműen képesek arra, hogy veszélyeztessenek egyes amerikai csapásmérő eszközöket. Figyelnünk kel rájuk, és megfelelőképpen válaszolnunk kell saját (fegyverkezési) programjainkkal - mondta a tárcavezető.

A kínai légierő egyik parancsnoka már 2009-ben közölte, hogy Kína újabb generációs harci gépei rövidesen megkezdik a próbarepüléseket. Szerdán a Global Times kínai és angol nyelvű változata is a címoldalán közölt cikkeket és fotókat, amelyek állítólag a készülő Chengdu J-20-as kódjelű kínai lopakodót ábrázolják. Egyes kommentárok szerint kiszámított kiszivárogtatás történt. Az Asahi Szimbun japán lap értesülése szerint a géppel ebben a hónapban kezdődtek meg a próbarepülések, és 2017-ben tervezik hadrendbe állítani.

A kínai J–20-as vadászgép vélt prototípusa. Szárnyait próbálgató fegyvernagyhatalom
A kínai J–20-as vadászgép vélt prototípusa. Szárnyait próbálgató fegyvernagyhatalom
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.