Fegyveres kommandósok a parlamentben

A prágai alsóház tegnap elsöprő többséggel megvonta a korrupciós üggyel gyanúsított David Rath cseh szocdem párti (CSSD) képviselő mentelmi jogát. Rath szerint kormánybírálata miatt akarják félreállítani, és koncepciós per lesz az ügyéből.

A 185 jelenlévő közül mindössze ketten szavaztak az indítvány ellen. A meggyanúsított honatya már három hete vizsgálati fogságban van, mivel tetten érték, s ilyen esetben a képviselőház utólag is dönthet arról, vajon kiadják-e őt a bíróságnak. Tegnap három civil ruhás, fegyveres kommandóssal a börtönből érkezett az ülésre, mert ragaszkodott ahhoz, hogy felszólalhasson.

Mivel a mandátumáról nem hajlandó lemondani, erre törvényes joga volt. Drámai hangú beszédében tagadta, hogy csúszópénzt vett volna fel, a történteket rendőrségi manipulációnak nevezte. Állítása szerint ő bírálta a legélesebben a jobboldali kormány tehetetlenségét, és ezért akarják őt elnémítani és ellehetetleníteni. Több olyan korrupciógyanús ügyet említett, amelybe kormánypárti politikusok keveredtek, ezeket azonban szerinte a mostani igazságszolgáltatás a szőnyeg alá sepri.

– Ha megvonják a mentelmi jogomat, akkor az ügyemből politikai döntés alapján koncepciós per lesz, s erre felhívom a nyugati emberjogi szervezetek figyelmét is – közölte. Több honatya még a szavazás előtt leszögezte: a történtek kivizsgálása és a tények mérlegelése a független bíróság kötelessége és nem a törvényhozásé.

David Rath parlamenti képviselőt – aki az elmúlt napokban lemondott a megyei elnöki posztról és párttisztségeiről - május 14-én tartóztatták le, miután kilépett egyik ismerősének a házából. A kezében tartott díszdobozban a nyomozók borospalackok helyett hétmillió koronát (hozzávetőleg 770 millió forint) találtak. Petr Lessy cseh országos rendőfőkapitány elmondta, hogy a korrupcióellenes alakulat mintegy száz tagja fél éve megfigyelt és lehallgatott több olyan személyt, akik uniós pályázatokról döntöttek, és a nyertesektől csúszópénzeket vettek fel. Állítása szerint közéjük tartozik a volt megyei elnök is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.