Fegyverekkel és rózsákkal várják az újévet az USA-ban

Kipróbálták, "beüzemelték" helyi idő szerint szerda délelőtt New Yorkban azt a híres kristálygömböt, amely minden szilveszterkor, pontban éjfélkor a levegőből aláereszkedik, miközben sok amerikai városban megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

"Nincs még egy olyan Szilveszter éjszaka a világban, mint a Times Square-en. Vannak tűzijátékok Moszkvában, Londonban, Sanghajban, de egyedül itt New York városában fordul elő, hogy egymillió ember sereglik össze, hogy egy óriási ballont figyeljen, majd örömében összeölelkezzék vadidegenekkel" - mondta az amerikai közszolgálati rádiónak Jeff Strauss, az újévi rendezvényt szervező cég elnöke. New Yorkban közben megerősítették a biztonsági intézkedéseket, legalább hatezer rendőrt (nyolcszázzal többet, mint tavaly ilyenkor) vezényeltek Manhattan utcáira. "Az embereknek biztonságben kell érezniük magukat, hagyjuk az aggodalmaskodást a rendőrökre" - fogalmazott James O' Neill, a rendőrség vezetője.

A Times Square-re özönlő ünneplők azonban nem csupán sok rendőrt látnak majd, hanem terrorelhárító egységeket és bombakereső kutyákat is, a levegőben pedig helikopterek cirkálnak majd. Manhattan egy részében és a metróállomásokon speciális térfigyelő kamerákat szereltek fel.

Los Angelesben hasonlóképpen szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek az új esztendő köszöntésére. Ricardo Hernandez, a Los Angeles-i rendőrség szóvivője a Fox televízió helyi műsorában úgy fogalmazott: arról tudnak, hogy az egyik tengerentúli forrás terroromertényletek lehetőségét jelezte New Yorkban, Los Angelesben és a szövetségi fővárosban, Washingtonban karácsony és újév között. Mindazonáltal a Los Angels melletti Pasadenában péntek reggel megrendezik a hagyományos Rózsák Parádéját, délután pedig a stadionban a szintén hagyományos Rózsák meccsét, ezúttal Stanford és Iowa csapata között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.