Február 17-én jön Putyin

Február 17-én tesz munkalátogatást Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza - közölte a tárcavezető a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.

Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is.

Mint elmondta: Magyarország szorgalmazza, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus minél hamarabb, tárgyalásokkal véget érjen, mégpedig a krízis rendezését szolgáló minszki megállapodás alapján. Magyarországnak az az érdeke, hogy erős és stabil szomszédja legyen Ukrajna - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy annál is inkább lesz miről beszélni a munkalátogatáson, mert az Európai Unió által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók és az orosz embargós ellenintézkedések jelentős mértékben visszavetették a két fél közötti gazdasági és politikai együttműködést, így a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködést is.

Példaként említette, hogy az Oroszországba irányuló magyar export több mint 13 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban.

Ugyanakkor szóba kerül majd az energiabiztonság kérdése is, ami a Déli Áramlat gázvezeték lemondásával még inkább akuttá vált - sorolta a megvitatandó témákat a magyar diplomácia vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.