Fatah: végérvényesen lezárult az Arafat-éra

Arculatváltással ért véget a Fatah húsz év szünet után megtartott, s a parázs viták miatt kétszer is meghosszabbított hatodik kongresszusa: végérvényesen lezárult az elhúzódó Arafat éra, a szervezet jellegét ezentúl egyértelműen az elnökké újjáválasztott Mahmúd Abbasz határozza meg.

Alaposan felfrissült az új Központi Bizottság, tizenöt veteránjából mindössze hármat választottak ismét a vezérek közé. Viszont a testület 18 választott tagjából 13-an a fiatal gárdából valók, köztük az izraeli börtönben terrormerényletekért ötszörös életfogytiglant ülő karizmatikus Marwan Bargúti, a gázai biztonsági erők a puccs óta Ciszjordániában élő egykori parancsnoka, Mohammed Dahlan, valamint a pragmatikus Dzsibril Radzsub, aki valamikor Barguti cellatársa is volt. A ma már középkorú fiatalok mind kiválóan beszélnek héberül, nyelviskolájuk általában az izraeli börtönök világa volt.

Meglepetést jelent Ahmed Korei egykori miniszterelnök kiszavazása: a palesztin tárgyalódelegáció vezetője elsősorban a korruptságáról elterjedt hírekért fizetett hatalomvesztésével, például lányának állítólag személyesen járta ki Cipi Livninél az izraeli kék személyi igazolványt és az azzal járó előjogokat.

A kongresszus a szervezet sokat bírált programját nem változtatta meg gyökeresen, lényegében maradtak a húsz éve Tuniszban meghatározott irányelvek, köztük a frázis a „cionista ellenség likvidálásáról". Ugyanakkor a "két népnek két államot" koncepciója is bekerült, hangsúlyozva, hogy a jövendő Palesztinának az 1967-es határokon kell megalakulnia.

Céljuk megegyezésre jutni a békéről Izraellel, de nem adják fel a megszállással szembeni ellenállás jogát sem. A menekültek hazatérését követelik, mégpedig elhagyott falvaikba, vagyis a mai Izrael területére is, s nemcsak Palesztinába, amit a zsidó állam szorgalmaz.

Az új platformot a Dubaiban megjelenő Golf News szerkesztőségi cikkben támadta, mivel a kongresszus nyomán a Fatah és a Hamasz, a két rivális frakció nemcsak nem került közelebb egymáshoz, hanem ha lehet még tovább mérgesedtek ellentéteik.

Izrael számára elfogadhatatlan a betlehemi kongresszus hangvétele és álláspontja - nyilatkozta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter is.

A szervezet vezetésének megfiatalítása, a honi viszonyokat, az izraelieket jobban ismerő új generáció hangadóvá válása ugyanakkor esélyt adhat a pártnak a januárban esedékes általános és elnökválasztáson, már amennyiben sikerül megtartani a voksolást a Hamasz gázai uralma miatt kettészakadt Palesztin Hatóság területén. A legújabb palesztin közvélemény-kutatások szerint a Fatah jelenleg népszerűbb három évvel ezelőtti legyőzőjénél, a Hamasznál.

Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik szimpatizánsa
A Palestinian woman stands in front of posters depicting President Mahmoud Abbas during a rally supporting the Fatah movement in the Balata refugee camp near the West Bank city of Nablus August 9, 2009. The congress of the leading Palestinian party, Fatah, voted on Sunday for a new executive body and assembly filled with fresh faces to regain the lost trust of the Palestinian people. REUTERS/Abed Omar Qusini (WEST BANK POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.