Asraf Gáni, az új afgán államfő Ahmad Masood / Reuters

A hatalom megosztásának részleteit lefektető dokumentum aláírása után Gáni és Abdullah jó barátokként veregették meg egymás hátát, ám beszédesebb volt az arcukra kiülő fagyos mosoly. Nem meglepő, hogy nem vágytak egymás közelségére, hiszen hetekkel ezelőtt még választási csalással vádolták egymást, sőt a júniusi második fordulóban alulmaradt Abdullah párhuzamos kormány létrehozásával fenyegetőzött.

Jelenleg a legnagyobb kérdés az, hogy ilyen múlttal miként tudja majd kihúzni a két politikus Afganisztánt a káoszból. A jövőben ugyanis együtt kell dolgozniuk: míg Gáni a stratégiai döntésekért felel majd, addig Abdullah jelöltje – aki ő maga is lehet – nemcsak a napi ügyeket viszi, hanem a legfontosabb pozíciókba is delegálhat embereket.

Thomas Ruttig, a kabuli székhelyű Afghanistan Analysts Network (AAN) kutatóintézet szakértője szerint, bár a hierarchia szerint a CEO az elnöknek tartozik elszámolással, közel egyenrangúak lesznek a felek. „Papíron persze mindez egyszerűnek tűnik… Ezek a nagykoalíciók általában stagnáláshoz vezetnek és nem reformhoz” – mutatott rá lapunknak a német elemző.

A feszültség szinte garantált, hiszen a két karizmatikus politikus meccse még csak most kezdődik. Gáni orrhosszal vezet, hiszen mégiscsak övé az elnöki szék. A 65 éves egykori pénzügyminiszter szó szerint is nagy utat járt be, míg elérte a csúcsot. Az ország keleti részén fekvő Logar tartományban született, technokratának tekintett politikus hosszú ideig az Egyesült Államokban élt, ahova középiskolásként látogatott először.

„Még diákönkormányzat is volt, saját büdzsével és döntéshozatali joggal!” – Idézte fel a The New York Times hasábjain a demokráciával való első találkozását. A Bejrúti Egyetemen tett kitérőt követően – ahol megismerte keresztény feleségét – visszatért az USA-ba, a Columbia Egyetemen doktorált antropológiából és nemzetközi tanulmányokból.

Karrierje szépen ívelt felfelé, több mint egy évtizedig dolgozott a Világbanknál, 1990-ben megkapta az amerikai állampolgárságot (erről a 2009-es afganisztáni elnökválasztáson való indulásért mondott le). Miután hazatért Afganisztánba, Hamid Karzai, a most leköszönő elnök pénzügyminiszternek kérte fel, majd 2009-ben kipróbálta magát elnökjelöltként is, ám gyengén szerepelt. Esélyeit az sem javította, hogy addigra jó pár ellenséget szerzett magának, hiszen sokat bírálta az előző vezetés idején tapasztalt korrupciót, és azt, ahogy a nemzetközi segély jelentős részének rejtélyesen nyoma veszett.

A 2009-es elnökválasztás ezzel szemben riválisa, Abdullah számára szerencsésebben alakult, igaz, a szemészből lett külügyminiszter épphogy lecsúszott az államfői székről. Az öt nyelven beszélő, háromgyerekes apa az 1980-as évek elejéig távol tartotta magát a politikától, és orvosként dolgozott a kabuli szemklinikán, és az Afganisztán elleni szovjet inváziót követően Pakisztánba menekült. A tálibok elűzését követően tért csak vissza, politikai pályája azóta fölfelé ível. De nem töretlenül.

A legutóbbi választások után 2014-ben ismét hajszállal csúszott le az elnöki székről. Karzaihoz hasonlóan Gániban ismét komoly ellenfélre lelt, aki, bár ismerősei szerint hirtelen haragú, szakmailag nehezen kikezdhető. Tanácsadóként súlyos válságban lévő afrikai és ázsiai országok gazdaságát próbálta meg kihúzni a gödörből. A komoly politikai, biztonsági és gazdasági kihívásokkal szembenéző Afganisztánban ez nem éppen hátrány. 2006-ban írt, „Bukott államok megjavítása” című könyvének tapasztalatai az elkövetkező években is hasznára válnak majd.