Faggathatja az FBI a bengázi merénylőt

A tunéziai hatóságok engedélyt adtak az FBI ügynökeinek, hogy kihallgassák a bengázi merénylet egyik feltételezett, fogvatartott gyanúsítottját.

Tunézia és az Egyesült Államok megállapodásának köszönhetően az amerikai ügynökök a tunéziai hatóságok felügyelete mellett kihallgathatják Ali Ani al Harzit, az USA bengázi nagykövetsége ellen elkövetett szeptember 11-ei támadás egyik feltételezett résztvevőjét, írja a Reuters.

A megállapodásról a közvélemény pénteken szerzett tudomást két republikánus szenátor közleményéből. Saxby Chambliss, a szenátus titkosszolgálati bizottságának alelnöke és Lindsey Graham, a szenátus fegyveres erők bizottságának tagja szerint elég szerencsétlenül alakult, hogy ennyi időt vett igénybe, míg a gyanúsított közelébe juthattak, de a személyes interjú áttörést jelenthet az elkövetők után indított nyomozásban.

Graham a hét elején levélben próbált nyomást gyakorolni a tunéziai kormányra, Chambliss pedig az FBI-t sürgette, hogy próbáljanak közel kerülni al Harzihoz, és mindenkihez, akiket a merénylettel kapcsolatban tartóztathattak le. Amerikai kormányzati források szerint szerepe lehetett a szentárok nyomásgyakorlásának abban, hogy a tunéziai kormány végül beleegyezett, hogy az FBI személyesen is találkozhasson az iszlamista férfival, akit októberben Törökországban tartóztattak le, de később hazaszállítottak szülőhazájába, Tunéziába.

Ali Ani al Harzit azzal gyanúsítják, hogy részt vett az USA bengázi nagykövetsége ellen elkövetett szeptember 11-ei merényletben, amelyben meghalt Christopher Stevens, az USA líbiai nagykövete és másik három diplomata. Pontos szerepe egyelőre tisztázatlan, és nincs arra bizonyíték, hogy ő vezette volna a támadást.

A Daily Beast hírportál október 23-án beszámolt arról, hogy nem sokkal a bengázi támadás kezdete után al Hazri az egyik közösségi oldalra a harcokról posztolt. A portál szerint az amerikai titkosszolgálatok számára ez volt az elkövetők felé vezető egyik első nyom.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.