Ezrével mondanak fel a cseh orvosok

Súlyos orvoshiány fenyeget a közeljövőben a cseh kórházakban, mert az egészségügyi minisztérium és az orvosi szakszervezet eddig nem tudott megegyezni a bérkövetelésekről, így továbbra is érvényben van több ezer orvos felmondása.

A Köszönjük, távozunk tiltakozó akció keretében december végéig majdnem 4000 csehországi orvos mondta fel munkaszerződését a kórházában a szerintük alacsony bérek miatt. Ez a kórházakban dolgozó orvosok egynegyede. A két hónapos felmondási időt számítva ezek az orvosok március 1-jén már nem jelennének meg munkahelyükön, ami számos helyen súlyos gondokat okozna az egészségügyi ellátásban. Az orvosok azt követelik, hogy átlagfizetésük a mindenkori országos átlagbér jelenlegi másfélszereséről a háromszorosára emelkedjen.

Leos Heger egészségügyi miniszter csütörtökön közölte: most kétmilliárd koronát tudna szerezni a bérköltségekre, amiből az orvosok másfél milliárdot, az ápolónők pedig félmilliárdot kapnának. Ez azt jelentené, hogy a fiatal orvosok havi bére mintegy 5000, míg az idősebbeké mintegy 8000 koronával emelkedne áprilistól (1 korona = kb. 11 forint). A miniszter ugyanakkor 12 pontból álló nyilvános ígéretet is tett a reformok beindítására. Egyebek között azt ígéri, hogy a jövő évben az orvosok átlagfizetése havi 60 ezer koronára emelkedne, ami mintegy 12-14 ezerrel több, mint a mai orvosi átlagbérek. Azt is megígérte az orvosoknak, hogy aki elfogadja feltételeit, az márciusban gond nélkül maradhat munkahelyén.

Az orvosi szakszervezet azonban elégtelennek tartja a miniszter ígéreteit. "Ez a korábbi ígéretekhez képest visszalépés. Nem tudjuk elfogadni" - reagált az ajánlatra Martin Engel szakszervezeti vezető. "A probléma megoldásának minden lehetőségét kihasználtam. Az állami egészségügyi rendszer többet nem tud adni" - jegyezte meg a miniszter. Közölte: a jövő héten összeül a nemzetbiztonsági tanács, mert a nagyszámú kórházi orvos esetleges távozása súlyos probléma, és veszélybe kerülhet a lakosság egészségügyi ellátása. Több regionális elöljáró bejelentette: válságforgatókönyvet dolgoznak ki, hogy felkészüljenek az esetleges problémákra. Számos kórházban elhalasztották a márciusra tervezett, kevésbé sürgős műtéteket is.

Az orvosok akciója, amely karácsony előtt még élvezte a lakosság széles köreinek támogatását, mára egyre népszerűtlenebb. Egy múlt heti felmérés szerint már csak a lakosság 17 százaléka támogatja, míg 56 százalék nem ért egyet az orvosokkal. 

A cseh orvosok jelentős része a külföldi munkavállalást fontolgatja, illetve azt, hogy a jövőben magánpraxist fog folytatni. Osztrák egészségügyi körök már jelezték: orvoshiány van, s a cseheket szívesen fogadják. Szlovákiában ugyanakkor az orvosok Csehországba távozásától félnek, mert ott jóval magasabbak a bérek. A tízmillió lakosú Csehországban jelenleg mintegy 48 ezer orvos dolgozik; ebből mintegy 16 ezren a kórházakban. A cseh egészségügy éves költségvetése jelenleg mintegy 290 milliárd koronát tesz ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.