Ezrek tiltakoztak egy leszbikus pár kitiltása ellen Bécsben

Több ezren tiltakoztak péntek este Bécsben, miután múlt héten kidobtak egy leszbikus párt egy kávézóból. 

Mintegy kétezer ember gyűlt össze csütörtök este Bécsben, hogy a melegek elleni diszkrimináció ellen tüntessen. Az osztrák fővárosban az váltott ki felháborodást, hogy a közelmúltban kidobtak egy csókolózó leszbikus párt egy bécsi kávéházból.

A helyi sajtónak nyilatkozó 26 éves Anastasia Lopez és 19 éves Eva Prewein állítólag csak üdvözlésképpen  csókolták meg egymást, ám a Cafe Prückel vezetője szerint hevesen ölelkeztek és csókolóztak, így közbe kellett lépnie, hogy az „elfogadott viselkedési normákat" biztosítani tudja.

Christl Sedlar egyébként elismerte, hogy túlzásba esett, ám kitartott álláspontja mellett, miszerint „ez a fajta változatosság inkább egy bordélyházba való, semmint egy kávéházba". Sedlar mindezek ellenére azt állítja, hogy nem azért dobta ki a nőket, mert leszbikusak, hanem azért, mert „illetlenül viselkedtek".

Az eset nagy felháborodást okozott Bécsben, ahol évente számos eseményt rendeznek melegeknek, transzszexuálisoknak és mindazoknak, akik érdeklődnek az LMBT-kultúra iránt. Conchita Wurst, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi transzvesztita nyertese is osztrák származású.  

A tüntetés résztvevői szerint azonban még mindig előfordul diszkrimináció. „Változniuk kell a törvényeknek. Nem történhet meg, hogy melegeket és leszbikusokat dobjanak ki egy kávézóból, csupán azért, mert megcsókolják egymást" – nyilatkozta a BBC-nek Philipp Pertl, egy helyi aktivista.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.