Ezerötszáz dollár plusz jutalom a megölt ukrán katonákért

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint a szeparatisták ezzel toboroznak zsoldosokat a hadsereg elleni harchoz. A határ túloldán, Rosztovban csecsenek várnak bevetésre.
Moszkva tovább növeli katonai jelenlétét az ukrán határnál, erről tanúskodik, hogy két, csecsen zsoldosokból álló zászlóalj érkezett Rosztov-na-Donu oroszországi városba - jelentette ki vasárnap kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

Az RNBO szóvivőjének tájékoztatása szerint az ukrán kormány által az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett műveletben részt vevő erők jelenleg Horlivkánál heves harcokat vívnak a szeparatistákkal. Hozzátette, hogy eddig nyolc katonai járművet és több mint húsz szakadár fegyverest sikerült semlegesíteniük.

A Donyeck megyei állami adminisztráció előzetes adatai alapján a város fölötti ellenőrzésért folyó harcokban eddig 13 civil vesztette életét, köztük két gyermek.

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy pénteken lelepleztek a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében egy csoportot, akik az orosz titkosszolgálat megbízásából zsoldosokat verbuváltak a donyecki és a luhanszki szeparatisták oldalára. A banda tagjait tetten érték, miközben két helybelinek tettek ajánlatot.

A zsoldosokból összeállt csapatot a tervek szerint a fehérorosz határnál adták volna át az orosz titkosszolgálat embereinek, ahonnan utóbbiak egy Rosztov-na-Donuban lévő orosz kiképzőtáborba vitték volna őket.

Az SZBU közzétette, hogy a beszervezetteknek havi 1500 dollár fizetés ígértek, valamint jutalmat minden lelőtt ukrán katonáért, megsemmisített katonai technikáért, illetve őrposztért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.