Ezer embert is megölhettek a Közép-afrikai Köztársaságban

A keresztény ország első muzulmán elnökéhez, Michel Djotodiához hű erők mindennap ártatlan polgári személyeket gyilkolnak – állítja az Amnestí International.

Két nap alatt a korábban becsültnél jelentősen több, ezer embert is megölhettek a Michel Djotodiához hű erők Banguiban, a Közép-Afrikai Köztársaság fővárosában – jelentette be csütörtökön az Amnesty International (AI). Djotodia a keresztény többségű ország első muzulmán elnöke; aki márciusban került hatalomra, azután, hogy Séléka lázadó szervezet élén leléptette a hatalomból Francois Bozize akkori államfőt. A mostani erőszakhullámhoz az vezetett, hogy a keresztény Bozizé egységei a múlt héten megtámadták a fővárost, és házról házra járva hatvan muzulmánt öltek meg, amire válaszul a Séléka katonái önfeledt mészárlásba kezdtek a keresztények között. ENSZ-becslések szerint a megtorlás két napja alatt Banguiban 450, vidéken 150 ember vesztette életét.

A Séléka egyik egysége Banguiban. A katonákat megállítanák, de az elnök egyelőre marad
A Seleka soldier raises his fist while riding in a jeep during fighting in Bangui December 5, 2013. REUTERS/Emmanuel Braun (CENTRAL AFRICAN REPUBLIC - Tags: POLITICS CIVIL UNREST) - RTX164QW

Az erőszaknak végül a francia bevonulás vetett végett. Párizs az ENSZ felhatalmazása után 1600 katonát küldött a Közép-afrikai Köztársaságba. A Séléka és Bozizéhez hű egységek között kitört harcok elől rengetegen menekülnek, de a világ egyik legszegényebb országában ettől függetlenül is anarchia uralkodik: a pusztító erőszak miatt a 4,6 millió országlakó tíz százaléka vált földönfutóvá, egynegyede pedig élelmiszersegélyre szorul. Az iskolák és a kórházak nem működnek, többnyire kifosztották és felgyújtották őket, 3500 gyerek pedig önként vagy erőszakkal, de katonának állt.

Az ezer halottról szóló AI-jelentés mellett a másik nagy emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch is kiadott egy közleményt. Ez felszólítja az ENSZ-t, hogy azonnal küldjön békefenntartó erőket a Közép-afrikai Köztársaságba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.