Ezer texasi gárdista védi az USA-t az illegális bevándorlóktól

Rick Perry texasi kormányzó hétfőn bejelentette, hogy ezer nemzeti gárdistával erősíti meg a mexikói határ őrizetét.
Döntését azzal indokolta, hogy határozottabban kell fellépni a bűnözőkkel szemben, akik kihasználják, hogy egyre többen lépik át illegálisan az Egyesült Államok déli határát.

A republikánus kormányzó, aki fontolóra vette, hogy 2016-ban ismét versenybe szálljon a Fehér Házért, korábban Washingtontól kérte azt, hogy erősítse meg a Nemzeti Gárda jelenlétét a határövezetben. Az elnök és a kormányzó egyaránt parancsokat adhat a gárda helyi egységeinek, de mivel a döntést végül Perry hozta meg, az azzal járó havi 12 millió dolláros többletköltséget Texas államnak kell állnia.

John Nichols texasi főadjutáns – az állam gárdaegységeinek parancsnoka – kijelentette, hogy a katonák feladata elsősorban az elrettentés, nem a határsértők letartóztatása lesz, de ők az utóbbi feladatot is képesek lesznek ellátni.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Perry kormányzó egyoldalú döntésénél hatékonyabb lenne, ha a kongresszus kétpárti támogatással megszavazná azt a törvényt, amely jelentős határbiztonsági beruházásokat tenne lehetővé és 20 ezer fővel erősítené meg az államhatár védelmét. Perry a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy miközben Washingtonban csak beszélnek, Texas cselekszik.

A térségben jelenleg a határőrizet háromezer ügynöke teljesít szolgálatot, akiket jelentősen leterhelt, hogy október óta több mint 57 ezer felnőtt kísérő nélküli gyerek és kamasz lépte át illegálisan az amerikai határt – több mint kétszer annyian, mint egy évvel korábban. A fiatalkorúak elsősorban Hondurasból, Guatemalából és Salvadorból érkeztek, ahol a szervezett bűnözés és a szegénység tömegesen kényszeríti az embereket arra, hogy külföldön keressenek biztonságot és megélhetést.

George W. Bush elnök 2006-ban a Nemzeti Gárda hatezer katonáját vezényelte a mexikói határövezetbe. 2010-ben Obama egy ennél kisebb létszámú erősítést küldött Texas, Kalifornia, Arizona és Új-Mexikó érintett övezeteibe, hogy elsősorban a légi őrjáratozásból és kábítószer-ellenes műveletekből vegye ki a részét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.