'Ez volt az egyik legjobb csúcs'

Az Európai Unió és Oroszország kapcsolatai az újjáépítés szakaszában vannak a tavalyi grúziai háború óta, de a gazdasági válság a hetek és a húszak csoportjában is összehozta a feleket. Az EU partneri viszonyt kínál az orosz modernizációhoz, és siettetné Moszkva csatlakozását a Világkereskedelmi Szervezethez - a játékszabályok rögzítése végett.

"Ez volt az egyik legjobb csúcs" - hangoztatta a lelkesedését leplezni nem tudó José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke az uniós hármak egyike volt a stockholmi csúcstalálkozón, amelyen az éghajlatváltozástól az energiabiztonságon át a kereskedelmi ügyekig sok minden szóba került. Barroso azt hangoztatta: Medvegyev elnök minapi reformjavaslatai nagyon felkeltették az érdeklődését. S rögvest felajánlotta az EU segítségét az orosz modernizációs program végrehajtásához.

A másik részvevő, Javier Solana külügyi főképviselő is melegen üdvözölte az orosz vendéget, s áttörésként értékelte, hogy sikerült keretmegállapodásban formalizálni az EU és Oroszország együttműködését a békemissziókban, amelyekből a jövőben is lesz néhány.

Kritikus hangot csak a harmadik részvevő, az unió soros elnöke, Fredrik Reinfeldt ütött meg, aki aggodalmait fejezte ki az emberi jogok érvényesülésének oroszországi helyzete miatt, s megemlítette azt is, hogy Moszkvának tiszteletben kellene tartania a tavalyi grúz békemegállapodásban foglaltakat.

A modernizációs ajánlkozást Medvegyev elengedte a füle mellett, az emberi jogokat feszegető újságírói kérdésekre azt válaszolta, hogy orosz állampolgárok ügyében az orosz bíróság illetékes és senki más. A kaukázusi konfliktus meg a kapcsolatoknak azon része, amelyben a nézetek eltérnek egymástól.

Minthogy az EU-nak Oroszország nyilvánvalóan létfontosságú partnere, a párbeszéd folytatását senki sem kérdőjelezi meg, a tavalyi grúz háború utáni elhidegülés sem tartott sokáig. A gazdasági válság nyomán a hetek és a húszak csoportjában egy platformra is került az EU és Oroszország, s az unió most azt szorgalmazza, hogy Moszkva minél előbb csatlakozzék a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), abban a reményben, hogy ez előmozdítja az üzleti kapcsolatokat, megakadályozza a protekcionista intézkedések bevezetését. Oroszországnak Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal tervezett vámuniója viszont némi ellenkezést váltott ki Brüsszelben, nehogy ez a kérdés lassítsa a WTO belépést. Barroso szerint Medvegyev megnyugtató válaszokat adott.

Medvegyev szorgalmazta, hogy az oroszok vízum nélkül utazhassanak az EU-ba, s felajánlotta, hogy cserébe az uniós polgárok is így érkezhetnek Oroszországba, ahol - ismerte el - valóban még sok a tennivaló az adminisztrációs akadályok felszámolásában.

Az uniós vezetők értésre adták, nem szeretnék, ha megismétlődne a tavalyi gázszállítási válság. Örömmel nyugtázták, hogy az oroszok készek előre figyelmeztetni az EU-t, ha krízist szimatolnának a levegőben. "A téli események megismétlődése nem érdeke Oroszországnak, s nem érdeke Ukrajnának sem" - mondta a stockholmi csúcs árnyékában, Brüsszelben szerdán Richard Morningstar, aki az eurázsiai energiaügyekkel foglalkozó amerikai nagykövet. Egy sajtóreggelin azt fejtegette, hogy Oroszországot meg kell győzni: a legfontosabb energiaszállító marad, de közben az EU-nak ki kell aknáznia az azeri, türkmén, iraki mezőkben rejlő lehetőségeket. Hozzátette azonban: Iránról egyelőre szó sem lehet, de ha rendeződnének is a kapcsolatok Teheránnal, a gáztartalékok feltárásához tetemes beruházások kellenek majd.

 

 

Dimitrij Medvegyev orosz elnök, az unió soros elnöke, Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének találkozója  
Stockholmban 2009. november 18-án
Russian President Dmitry Medvedev (L), Swedish Prime Minister Fredrick Reinfeldt (C) and European Commission President Jose Manuel Barroso point the way to the meeting room at the start of a one-day EU-Russia summit in Stockholm November 18, 2009. REUTERS/Bob Strong (SWEDEN POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.