- A NATO külügyminiszterek eheti ülésén Hillary Clinton, az amerikai diplomácia vezetője arról beszélt, hogy az észak-atlanti szervezetnek választ kell találnia a  XXI. század kihívásaira. Miben különböznek ezek a kihívások a múlt századéitól?

Martinusz Zoltán

- Egyszerre kell felelni a régi és az új biztonsági kihívásokra. A NATO alapja továbbra is az ötödik cikkely szerinti kollektív védelem. Ám ennek leszögezése ma már kevés. Számos új fenyegetés jelent meg a világban, amelyeket nem lehet kizárólag katonai eszközökkel, a saját terület védelmére koncentráló stratégiával kezelni. Ilyen veszély például a terrorizmus, vagy az informatikai rendszerek veszélyeztetése. A NATO afganisztáni szerepvállalása már ezt az új megközelítést tükrözi, de az Európai Unió biztonsági stratégiája is hangsúlyozza, hogy az EU-nak globális érdekei vannak.

- Hogyan illeszkedik ebbe a folyamatba Oroszország?A kapcsolat jellegéről vita dúl a NATO-ban is.

- Illúziónak bizonyultak azok a kilencvenes évek elején megfogalmazott várakozások, hogy Oroszország gyorsan átalakul a NATO és az EU által képviselt értékek mentén. De nagy hiba volna ebből azt a következtetést levonni, hogy Oroszország ismét ellenség. Szó sincs róla. Inkább olyan stratégiai partner, amellyel sok vitánk van. Például a grúziai konfliktusról, Dél-Oszétia és Abházia megszállásáról, a szeparatisták függetlenségi törekvéseinek támogatásáról, az európai fegyveres erők és fegyverzetekről kötött megállapodás végrehajtásáról. Oroszország egyszerre okoz egy sor problémát és kínál komoly együttműködési lehetőset. Az egyensúlyt kell megteremteni. Nem gondolom, hogy Oroszország párhuzamba állítható volna a hidegháborús Szovjetunióval, az akkori fenyegetéssel. 

- Benyomásom szerint a grúz válság után az inga oroszellenes irányba lendült ki, ám most, hogy a NATO felújítja az Oroszországgal együtt működtetett Tanács munkáját, mintha a másik irányba tartana, s a háttérbe szorul a grúz ügy, mert sokkal súlyosabb világproblémákat kellene kezelni, megoldani, s ezt hangsúlyozza az új amerikai kormányzat.

- A NATO-Oroszország Tanács munkájának felfüggesztése üzenet volt Moszkvának: az atlanti szövetségesek szerint az orosz fél súlyosan megsértette az együttműködés alapjául elfogadott közös értékeket. De a problémákat nem lehet úgy megoldani, hogy nem beszélünk egymással. Csak így tudunk előrelépni azokban a kérdésekben, amelyekben nem értünk egyet, s azokban, amelyekben együttműködésre kényszerülünk.  Utóbbira a legjobb példa Afganisztán. A sikeres megoldás orosz érdek is, ezt Moszkva világosan látja, s többször el is ismerte. Oroszország kulcsfontosságú stratégiai utat nyithat a NATO számára észak felöl Afganisztán felé, a Biztonsági Tanács tagjaként a fejlesztési, regionális politikában játszhat szintén kulcsszerepet. Oroszország bevonása megnövelheti az Irán által keltett feszültség csökkentésének esélyét is. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a vita politikai eszközökkel rendezhető legyen. De ehhez is párbeszéd kell Moszkvával.

- Az utóbbi tíz évben mennyire sikerült Magyarországnak beilleszkednie a NATO katonai-politikai kultúrájába?

- Alapvetően sikeresek voltunk, jól teljesítő szövetségesként tartanak számon bennünket a tagállamok. Ez nem volt magától értetődő, mert a NATO is rengeteget változott. Ez a NATO már messze nem az a NATO, amelybe mi 1999-ben beléptünk. Ma a hozzájárulás a kreativitás, a „kimenő” teljesítmény számít. S nem feltétlenül a befektetés mértéke, még ha vissza-visszatérő gond is, hogy a szükségesnek tartott, kétszázalékos GDP-arányos katonai kiadási szintet nem érjük el. Ám Afganisztánban és Koszovóban átlag felett teljesítünk, erőnkhöz mérten mindenképpen, s ezt pozitívan visszaigazolja a NATO. Számos területen bizonyítottuk kreativitásunkat: például a C-17-es program Magyarországra hozatalával, vagy azzal, hogy a magyar külpolitika a számára kiemelten fontos nyugat-balkáni ügyekben vezető szerepet tudott játszani a NATO-ban. De ide sorolnám azt is, hogy az elmúlt évben a terror- és kémelhárítással foglalkozó speciális bizottság elnöki tisztét ellátó Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója új elemeket vitt a munkába, sikerült bevonni például Ausztráliát ebbe az együttműködésbe, vagy csökkenteni a civil és katonai különállást, ami a NATO-nak régi gondja volt. Ezek apró lépések, de komoly szakmai elismerést hoztak.