Ez a fiú lehetett a késes-baltás ámokfutó

Egy nappal az után, hogy egy 17 éves afgán férfi baltával négy embert súlyosan megsebesített egy vonaton a németországi Würzburg közelében, az Iszlám Államhoz köthető Amak hírügynökség nyilvánosságra hozott egy videót, amiben az állítólagos elkövető beszél gyilkos szándékáról.

A videóban szereplő fiatal férfi neve állítólag Muhammad Riyad, aki egy késsel hadonászva az alig két és fél perces felvételen arról beszél, hogy az Iszlám Állam nevében mártírhalált készül halni egy Németországban tervezett támadás során.

Riyad a kalifátus katonájaként mutatkozik be és a hallgatóságnak azt ígéri, társai eljönnek majd az ő hazájukba, levágják őket és az otthonaikban fognak lakni.

Ezután a fiatal férfi a nyugati államok demokratikusan megválasztott vezetőihez kezd beszélni is kijelenti, hogy az Iszlám Állam a parlamentjeiket veszi célba. „Harcolni fogok ellenetek, amíg élek. Meg foglak ölni titeket ezzel a késsel és baltával fogom átvágni a torkotokat" – fenyegetőzik a feltételezett elkövető, aki ez után ébredésre és Abu Bakr al Bagdadira való felesküvésre szólítja az iszlám híveit, a hitetleneket pedig azzal fenyegeti, hogy megölik őket, ha nem hagyják Szíriát és a többi országot.

A bajor belügyminisztérium a hétfő esti baltás ámokfutás elkövetőjéről korábban azt közölte, hogy nincs bizonyíték a terrorszervezethez fűződő kapcsolatára, a nyomozók azonban később megtalálták a férfi Ochsenfurtban lévő lakásán az Iszlám Állam kézzel festett zászlóját. A zászló mellett ráakadtak egy pastu nyelvű – részben arab, részben latin betűkkel írt – szövegre. Ennek elemzése folyamatban van. Találtak továbbá egy levelet is, amit első ránézésre a támadó apjának írt búcsúlevelének vélnek. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter szerint az elkövető egyedül, önállóan radikalizálódhatott.

A fiú, akit 17 éves afgán menekültként azonosítottak, négy embernek, egy hongkongi család tagjainak okozott súlyos sérüléseket egy baltával. Ketten közülük a rendőrség közleménye szerint még mindig válságos állapotban vannak.  Feltételezések szerint azért a turistákat támadta meg, mert ők voltak az elsők, akik az útjába kerültek, miután elhagyta a mosdót, ahol felkészült a vérengzésre.

Tanúvallomások szerint a fiatal férfi Allah akbar! (Allah hatalmas!) felkiáltással és egy késsel, illetve baltával felszerelkezve támadt rá az utasokra.

A vonatot az egyik utas állította meg a vészfék meghúzásával, mire a támadó Heidingsfeldnél leszállt és menekülőre fogta. Egy különleges rendőri alakulat eredt a nyomába és talált rá a Majna partján, ahol megpróbálták őrizetbe venni, de az afgán fiú nem adta meg magát, rátámadt a rendőrökre, ezért több lövéssel megölték.

Joachim Herrmann közlése szerint a fiatalember közel két éve érkezett Afganisztánból kísérő nélküli kiskorú menekültként Európába. Passauban tavaly regisztrálták, majd idén márciusban előbb elhelyezték az ochsenfurti egykori ifjúsági otthonban, két héttel ezelőtt pedig helyi nevelőszülőkhöz költöztették.

A hivatalosan még mindig nem megnevezett elkövető környezete megdöbbenéssel fogadta a történteket. A miniszter nyilatkozata szerint akik ismerték, úgy vélik, a menedékkérőkkel szemben tanúsított megvetés és kirekesztés vezethetett oda, hogy radikális gondolatok és érzelmek szöktek szárra benne.

A fiú egyébként a Szociális Minisztériumban dolgozott gyakornokként és múlt szombaton tudta meg, hogy az egyik barátját megölték Afganisztánban. Nevelőszülei házát hétfő este nyolc óra körül hagyta el, nem sokkal később pedig felszállt a vonatra – írja a videót is leközlő, illetve annak szövegét németre lefordító Bild.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.