Exhumálják Arafat holttestét

Szakértők szerint ötven százalék, hogy a 2004-ben elhunyt palesztin elnököt polóniummal mérgezték meg. A gyilkosság kézenfekvő gyanúsítottja Izrael lenne, habár oknyomozó újságírók és Ariel Saron volt miniszterelnök tanácsadói is cáfolják ezt a vádat.

Egy Franciaországban indított vizsgálat nyomán néhány héten belül exhumálják és megvizsgálják a nyolc éve elhunyt Jasszer Arafat holttestét – írja a Guardian. A Palesztin Felszabadítási Szervezet széles körben imádott és széles körben gyűlölt vezetője 2004. november 11-én, Párizsban hunyt el, ahova egy rejtélyes kór miatt szállították át az akkor már két éve izraeli vesztegzár alatt lévő ciszjordániai Rámálláhból. Mivel a család – így a halála körül azóta is mindig felhajtást gerjesztő feleség, Szuha – nem hagyta, hogy felboncolják a holttestet, halálának oka azóta is vita tárgya: hivatalosan masszív agyvérzés következtében hunyt el, de a találgatások szerint AIDS végzett vele, vagy megmérgezték.

Most a végére járhatnak, mi történt Arafattal
Palestinians and a mural depicting late leader Yasser Arafat are reflected in a shop window in Gaza City July 4, 2012. New suspicions that Arafat was murdered, perhaps poisoned by radioactive polonium, prompted the Palestinian Authority on Wednesday to agree to exhume the body of the iconic leader. REUTERS/Mohammed Salem (GAZA - Tags: POLITICS OBITUARY TPX IMAGES OF THE DAY)

Az idén elvégzett vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy Arafat ez utóbbi, konkrétan a Litvinyenko-gyilkosságnál is használt polónium-210 áldozata lett. Júliusban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió kürtölte világgá, hogy a a lausanne-i egyetemen svájci kutatók radioaktív nyomokat találtak azokon a használati tárgyakon, amelyeket Szuha bocsátott a rendelkezésükre Arafat hagyatékából. Egy hónappal később pedig jött a bejelentés, hogy Franciaországban mérgezés gyanújával vizsgálat indul a palesztin vezető halála miatt. A vizsgálatra a francia állampolgár Szuha kérte fel a hatóságokat.

Arafat mauzóleuma Rámálláhban, a Mukata néven ismert palesztin elnöki komplexumban van. Néhány hét múlva ide érkezik az a három francia vizsgálóbíró, akihez az ügy került. A palesztin vezető holttestét egyébként teljes diszkréció mellett viszik át mintavételre egy rámálláhi kórházba. Ahogy Tawfik Tirawi, az eseményt vezénylő palesztin vizsgálóbizottság vezetője előre jelezte, az ügy érzékenységére való tekintettel az eseményről teljesen kizárják a sajtót, sőt kamera sem lehet jelen, amikor exhumálják a holttestet.

Arafat a palesztin függetlenségi harc emblematikus alakja. A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetőjeként szerzett tekintélye máig megkérdőjelezhetetlen palesztin körökben. A lausanne-i egyetem kutatói szerint ötven százalék az esélye annak, hogy Arafat holtteste is rejt majd a polónium 210-es izotópjából, amelyből egy mikrogrammnyit szállítani is speciális berendezést és védőruhát igényel.

Ha kiderül, hogy Arafatot megmérgezték, a gyilkosság kézenfekvő gyanúsítottja Izrael lesz. Amikor Arafat 2004-ben megbetegedett, a második intifáda miatt Mukata már két éve állt izraeli vesztegzár alatt. Az elnöki komplexum nagy része romokban állt, az a 270 ember pedig, aki a tankok és a bulldózerek által még állva hagyott falak között élt, félt. Gyilkosságtól tartva félt kimenni Mukatából maga Arafat is: ahogy Ehud Olmert akkori izraeli miniszterelnök-helyettes 2003 szeptemberében mondta, Arafat megölése „egy lehetőség a sok közül”.

Hogy valóban Izrael – azaz a közkeletű palesztin feltevések szerint a Moszad – mérgezte meg Arafatot, az azonban kétséges. Az ismert izraeli tényfeltáró újságíró, Joszi Melman szerint ugyan kormánykörökben is felmerült a dolog, Ariel Saron miniszterelnök viszont végül elvetette a főleg a hadsereg által pártfogolt lehetőséget. Arafat meggyilkolásának több a hátulütője, mint az előnye – érvelt Melman szerint a miniszterelnök. Nemrég cáfolta az izraeli kéz szerepét Dov Weisglass és Raanan Gissin, Saron két tanácsadója is. Szerintük igaz, hogy Arafat „az egyik legádázabb ellensége volt Izraelnek”, de „soha egy ujjal sem értünk hozzá”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.