Evo Morales harmadszor is győzött

Harmadszor is Bolívia elnökévé választották vasárnap Evo Moralest. A dél-amerikai ország első indián származású államfője így 2020-ig marad a vezető poszton. A kilenc tartomány közül csak Beniben tudott az ellenzék győzni.
Evo Moralesnek (j) nem okozott meglepetést a győzelem.
Evo Moralesnek (j) nem okozott meglepetést a győzelem.
Gaston Brito / Reuters

A végleges eredmény szerint a voksok 61 százalékával választották újra Evo Moralest., akinek pártja, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) a szavazatok 94 százalékának összesítése alapján épp hogy megszerezte a kétházas törvényhozásban a kétharmados többséget.

Bolívia kilenc tartománya közül Morales csak Beniben maradt alul, ahol Samuel Doria Medina, az ellenzéki Demokrata Egység (UD) jelöltje a voksok 49 százalékát kapta – jelentette az El Deber napilap hétfő hajnalban.

A 2006 óta az országot irányító baloldali, antiimperialista retorikájú elnök ezúttal első ízben győzött Santa Cruz de la Sierra tartományban a szavazatok 49 százalékával, amely 2007-ben és 2008-ban az autonómia-törekvések egyik fő színtere volt.

A Bolívia éléskamrájának, egyben a GDP-termelése éllovasának számító tartományban a központi kormány a Rózsa Flores Eduardo vezette állítólagos „külföldi zsoldos csoport" ügyének manipulálásával kiiktatta, illetve megosztotta a Santa Cruz-i hangadókat. Az ellenzéki UD jelöltje most csak 38 százalékot kapott. Az úgynevezett „félholdnak" nevezett országrész harmadik tartományában, Pandóban is Morales kerekedett felül 53:39 arányban Doria Medinával szemben.

„A félhold teliholddá változott" – értékelte az eredményt elégedetten az újraválasztott elnök. Morales fő hátországát az indiánok lakta Andok-felföldje, illetve Cochabamba tartomány jelenti, ez utóbbiban az államfő a voksok 66 százalékát kapta.

A győzelemhez elsők között Raúl Castro kubai, Nicolás Maduro venezuelai, José „Pepe" Mujica uruguayi és Cristina Fernández argentin elnök gratulált. Dél-Amerika legnagyobb és gazdaságilag is legfontosabb országában, Brazíliában október 25-én esedékes az elnökválasztás második fordulója, amelynek tétje, hogy a baloldali Dilma Rousseff megtartja posztját, avagy a centrista szociáldemokrata Aécio Neves veszi át a hatalmat. A voksok 21 százalékával az első körben a harmadik helyen végzett, környezetvédő nézeteivel népszerű Marina Silva pedig a hétvégén híveit Neves támogatására biztatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.