Évek óta halogatják a lehallgatási botrány feltárását

A szlovák katonai elhárítás (VOS) több újságírót lehallgatott, amiért azok feltárták a VOS korrupciógyanús ügyeit. Az újságíró szervezetek által a rendszerváltás utáni legnagyobb belpolitikai botrányának nevezett esetet azóta is hallgatás övezi.

Már csaknem három esztendeje, a pozsonyi Markíza tévében közölték, hogy a szlovák katonai elhárítás (VOS) lehallgatja és megfigyelteti Vanda Vavrovát, a Pravda belpolitikai rovatvezetőjét és több kollégáját, valamint Michal Gucíkot, a TA 3 hírtelevízió vezérigazgatóját.

A tévés riporter szerint azért, mert a szlovákiai napilapban, valamint a képernyőn is több oknyomozó riport látott napvilágot a VOS korrupciógyanús ügyeiről. Többek között arról, hogy néhány vezető beosztású személy szinte aprópénzért jutott hozzá azokhoz a belvárosi lakásokhoz, amelyek korábban a szolgálat tulajdonában voltak. Több pályázatot is gyanúsnak találtak (új katonai mentők, számítógépek és más eszközök beszerzése), ugyanis a nyertesek a főnökök holdudvarából kerültek ki.

A szimatolók főleg a hírbe hozott személyek kapcsolati hálójára, vagyis a bizalmas információk kiszivárogtatóira voltak kíváncsiak. Iveta Radicová akkori kormányfő azonnal felfüggesztette a tisztségéből Pavol Brychtát, a VOS vezetőjét, feljelentést tett hivatali hatalommal való visszaélés, valamint egyéb törvénysértések alapos gyanúja miatt. Ugyanígy cselekedtek az újságírók is.

Lubomír Galko, a védelmi tárca vezetője egy ideig azt állította, hogy a leleplezésnek szánt riport a személyét besározni igyekvő rágalmazás, amely mögött valamilyen befolyásos érdekcsoport áll. Mire a Markíza másnap bemutatta a lehallgatásokról készült jegyzőkönyvek egy részét, továbbá azokat a dokumentumokat, amelyek Gaucík egészségi állapotát, intim kapcsolatait, bankszámláinak a másolatát rögzítették.

Erre a védelmi tárca vezetője lemondott, habár azt hangoztatta, hogy csupán a politikai felelősséget vállalja, mert semmit sem tudott a megengedhetetlen módszerek alkalmazásáról. Nem sokkal ezután a Radicová-kabinetet megbuktatták. Robert Kalinák, a régi-új belügyminiszter - a kormányfői posztra 2012 kora tavaszán ugyancsak visszatért Robert Fico legfőbb bizalmasa - az ügy gyors kivizsgálását, a tettesek felelősségre vonását ígérte, mert szerinte is a jogállamiság egyik alapja sérülhetett meg.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ám a VOS körüli botrányokat nagy hallgatás övezi. Hiába érdeklődnek a publicisták, hiába minősítik a rendszerváltás utáni legnagyobb belpolitikai botránynak a történteket a két szlovákiai újságíró szervezet vezetői, mindannyian azt a választ kapták, hogy az ügy államtitoknak minősül, ezért nem adhatnak semmiféle felvilágosítást.

A sértettek azonban törvényes jogaikkal élve, konkrét válaszokat követeltek. Végül annyit megtudtak, hogy még mindig nem hallgatták ki azokat a trencséni bírókat, akik engedélyezték a lehallgatásokat. Az viszont továbbra is rejtély, hogy miért a közép-szlovákiai megyeszékhelyen tevékenykedő igazságügyiektől kértek beleegyezést, miért nem a pozsonyi kollégáiktól.

A két éve tartó jegelés okára alighanem Galko világított rá, aki bejelentette, a Smer-SD kormányának regnálása idején is lehallgatták - s nem kizárt, hogy máig ezt teszik - a pozsonyi Pravda újságíróit. Jaroslav Baska, a Smer-SD volt védelmi minisztere először szintén tagadott, de a nyilvánosságra hozott bizonyítékok láttán már csak azt hangoztatta, hogy államvédelmi okokból voltak kénytelenek így tenni.

A közvélemény növekvő felháborodása miatt végre Szlovákia legfőbb ügyészének első helyettese is megunta a felettébb gyanús semmittevést, áttanulmányozta az iratokat, majd pedig az elmúlt hét végén felszólította az illetékes kollégáját: legkésőbb szeptember végéig döntsön arról, vajon helytálló-e a nyomozók vádemelési indítványa.

"Olyan országokban, ahol valóban független az igazságszolgáltatás, ilyen ügyet néhány hónapon belül lezárnak. Nálunk viszont minél tovább vizsgálódnak, annál átláthatatlanabb minden. Végül aztán az aktákat csendben a szőnyeg alá söprik. Sajnos, kollégáim ezúttal sem számíthatnak másra, netán törvényes elégtételre", írta kommentárjában Peter Javurek, a pozsonyi napilap munkatársa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.