Európai drónkommandó alakul

Hárommilliárd euróért vásárolt Románia és tizenegy másik európai NATO-tagország drónokat. A pilóta nélküli repülőket afgán felkelők és szomáliai kalózok ellen használnák. A drónkommandó mellett Románia MIG-flottáját is korszerűsíteni fogja.

Románia és tizenegy másik európai NATO-tagország hárommilliárd euró értékben vásárol pilóta nélküli repülőket az amerikai Northrop Grummantól – idézték bukaresti hírforrások az észak-atlanti szervezet neve elhallgatását kérő illetékesét.

-A közelmúltbeli líbiai hadműveletek rávilágítottak, hogy szükség van ilyen felszerelésekre – mutatott rá az említett forrás. Elmondása szerint a drónokat bevethetik az afgán felkelők vagy a szomáliai kalózok ellen, és hasznosnak bizonyulnak majd a fegyverembargók betartatásában. Az Alliance Ground Surveillance (AGS) nevű programban Magyarország nem vesz részt.

A hárommilliárd euró magába foglalja az öt gép és az indítóállások árát, valamint a „pilóták” képzésének költségét. A rendszer működtetése húsz évre további kétmilliárd euróba kerül. Románia szintén idén tervezi elindítani szovjet MiG-ekből álló légiflottájának korszerűsítését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.