EU-bíróság: megtagadható a szociális ellátás a bevándorlóktól

"A józan ész diadalaként" üdvözölte David Cameron brit miniszterelnök az Európai Unió Bíróságának keddi végzését, amely egy német keresetet elbírálva kimondta, hogy megtagadható a szociális ellátás a más uniós tagállamokból érkező állástalan bevándorlóktól.
A luxemburgi jogi fórum határozata Németországra vonatkozik, és olyan EU-bevándorlókra, akik kifejezetten azzal a céllal költöznek Németországba, hogy hozzáférjenek az ellátórendszer juttatásaihoz.

Cameron azonban a döntést kommentálva kedden a BBC-nek kijelentette, hogy a bírósági határozat precedenst teremthet a többi EU-tagállam számára is. Hozzátette: eddig is azt vallotta, hogy nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni a letelepedést és a munkavállalást más országokban, és az EU-bíróság végzése "a megfelelő irányba tett helyes lépés".

Iain Duncan Smith munkaügyi miniszter "kitűnőnek" nevezte keddi nyilatkozatában az uniós bíróság döntését. Ő is kijelentette: a végzés alátámasztja a brit kormány álláspontját, amely szerint "nem abszolút jog" az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás, és szigorítani kell az uniós bevándorlók szociális ellátásának szabályozását.

A brit kormány már életbe léptetett ilyen szigorítási lépéseket: az uniós társállamokból érkező munkavállalók például nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek álláskeresőknek járó szociális juttatásokat, és a három hónap leteltével is legfeljebb hat hónapig kérhetnek ilyen jellegű támogatást, ha addig nem sikerül elhelyezkedniük.

Az EU-bevándorlás mára a brit belpolitika első számú vitatémájává vált, és a többi EU-tagállamból - főleg a közép- és kelet-európai országokból - érkező munkavállalók nagy száma a legfőbb hivatkozási alapja az unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátok közé szorítását szorgalmazó kormányzati megnyilvánulásoknak.

Cameron az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Ebben az ügyben komoly konfrontáció formálódik London és az EU között, mivel az utóbbi időszakban több vezető uniós tisztviselő is figyelmeztette a brit kormányt, hogy az Európai Unión belüli szabad mozgás az alapvető szabadságjogok egyike, és ennek bármiféle egyoldalú korlátozása ellentétes lenne az uniós jogszabályokkal.

A brit kormányzati álláspont az, hogy Nagy-Britanniának újra kell tárgyalnia az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét, a tárgyalási folyamat középpontjában a bevándorlásnak kell állnia, utána pedig népszavazást kell tartani arról, hogy e tárgyalások eredményei alapján a brit választók az EU-ban akarnak-e maradni, vagy távozni kívánnak az unióból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.