'Etnikai tisztogatás' a román közhivatalokban

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára elfogadhatatlan a romániai magyar intézményvezetők tömeges leváltása ezért az Európa Tanácsban és az Európai Unióban is fölveti a kérdést – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke pénteken. A szövetség szerint a kommunista rendszerben is elképzelhetetlen volt, hogy például a 39 százalékban magyarok lakta Maros megyében a közoktatást irányító tanfelügyelőségen sem a főtanfelügyelők, sem a helyettesek sorában nem akad egyetlen magyar pedagógus sem.

A Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: a jövő héten Hargita megyében tiltakozó akciót is szerveznek. Az RMDSZ május 5-én kelt közleménye szerint továbbra is mindent megtesz, hogy megakadályozza azt a folyamatot, amely nemcsak politikailag, hanem leginkább az etnikumközi kapcsolatok szempontjából veszélyes. Markó korábban leszögezte, az RMDSZ számára elfogadhatatlan a kormány döntése, amellyel egycsapásra „lefejezik”ezeket az intézményeket.

„Nem fogadhatjuk el, hogy dilettáns politikusok, a PSD és a PD-L helyi vezetői egyik napról a másikra mindenhatóként döntsenek ezekben a kérdésekben" - fejtette ki. Hozzátette, az ellentmondásos határozatot mindenütt felháborodás kíséri, és mindenkit aggaszt a kialakult helyzet, ez egyben a kormánytöbbség felfuvalkodottságát mutatja, hogy szerintük a szakembereket ilyen egyszerűen pótolni tudják.

Markó kifejtette, ezek a jelzések nemcsak 85 százalékban magyarok lakta Hargita, illertve Kovászna megyéből, hanem az ország más megyéiből is érkeznek. Szatmár megyében, ahol közel negyven százalékos a magyarság, a magyar nemzetiségű tanfelügyelő-helyettes kapta meg felmondólevelét. „Nem értem, miért baj a magyar szakértők jelenléte egy olyan intézményben, amely a magyar és román iskolákat felügyeli.

Nem értem, hogyan engedhetik meg maguknak a kormánypártok, hogy eltávolítsák a magyar szakértőket az effajta intézményekből” – mondta. Hozzátette: a kommunista rendszerben is elképzelhetetlen volt, hogy a 39 százalékban magyarok lakta Maros megyében a közoktatást irányító tanfelügyelőségen sem a főtanfelügyelők, sem a helyettesek sorában nem akad egyetlen magyar pedagógus sem.

Véleménye szerint el kell dönteni, hogy nevetségessé teszik-e ezeket az intézményeket, vagy elfogadják, hogy közük van az oktatási folyamathoz, ez esetben pedig azt is el kell fogadniuk, hogy a magyar oktatás kérdésében olyan személyre van szükség, aki nemcsak a nyelvet, hanem a témakört is ismeri.A szövetségi elnök elmondta, a politikai alapon történő intézményvezető-váltás volt az egyik oka, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen.

A politikus pénteki sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy az RMDSZ megyei elnökeit tömörítő vezetőségi testület ülésén szóba került az év végi romániai államfőválasztás is. Közölte: a szövetség csak júniusban dönt arról, hogy indít-e saját jelöltet. Markó szerint vannak olyan vélemények, hogy senkit se küldjön versenybe az RMDSZ, de a megyei elnökök többsége szorgalmazza, hogy legyen magyar jelölt. „Ez most még nyitott kérdés, de júniusban, az európai parlamenti választások után dönteni fogunk" - hangoztatta Markó Béla.

 

Iskola egy Marosvárhely melletti faluban
Iskola egy Marosvárhely melletti faluban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.