Észtország bevezette az eurót

Kis lépés az euróövezetnek, de nagy lépés Észtországnak - jelentette ki Andrus Ansip észt kormányfő szombaton Tallinnban annak kapcsán, hogy 2011. január elsejétől Észtország is bevezette az Európai Unió közös pénzét, az eurót.

Andrus Ansip - aki kijelentésével az első holdra lépő amerikai űrutas emlékezetes szavaira utalt - ünnepélyesen  vette ki egy bankautomatából az eddigi korona helyett az első euró bankjegyet. Az Észt Központi Bank elnöke szerint nem okoz nehézséget az átállás az euróra. Észtország Szlovénia majd Szlovákia után a harmadik az EU új közép- és kelet-európai tagállamai közül, amely már bevezethette a közös pénzt. Észtország 2007-ben már majdnem teljesítette az euró bevezetésének feltételeit, ám a magas infláció az utolsó pillanatban meghiúsította csatlakozását az euróövezethez. Az árstabilitás továbbra is veszélyben van: ma az infláció öt százalék körüli. Az úgynevezett maastrichti feltétel szerint egy eurójelölt ország inflációja legfeljebb másfél százalékkal haladhatja meg az Európai Unió három legalacsonyabb inflációjú tagállamának az átlagát.

Tallinn azt reméli, hogy az euróval majd még több külföldi befektetőt sikerül Észtországba vonzani. Az észtek pedig annak örülnek, hogy nem kell többé félniük koronájuk értékvesztésétől és a polgárok számára kiszámíthatóbbá válik hitelfelvételük.

A valutaunióba történt belépést bírálat is kíséri. Vannak, akik úgy vélik, hogy Észtország megkapta a Titanicra szóló utolsó jegyet. Paul Krugman, Nobel-díjas amerikai közgazdász blogjában gratulált, de egyben részvétét is kifejezte. Szerinte az egykori szovjet tagköztársaság eurótagsága jelképes, annak megerősítése, hogy jó európai polgárok, de a gazdaság költségei magasak. 

Marek Belka, a lengyel központi bank elnöke inkább borúlátó: Az euróövezetben drámai események zajlanak, miért is kéne sietnünk - nyilatkozta a napokban a Super Express című lapnak. Majd ha már ismét rend" lesz az euróövezetben, akkor lép be Lengyelország - mondta. Petr Necas cseh kormányfő is azt húzta alá, hogy belátható időn belül az euró nem hoz a cseh konyhára. A szkeptikusokkal szemben Angela Merkel német kancellár újévi beszédében kijelentette, "az euró jólétünk alapja". Nicolas Sarkozy francia államfő pedig azt mondta, hogy mindent elkövet az euró jövője érdekében, mert az euró bukása Európa végét jelentené.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.