Északír terrortól félnek Londonban

A szélsőségesek jelentette fenyegetés nagyobb, mint bármikor, mióta 1998-ban aláírták a három évtizedes felekezeti háborúskodást lezáró békeszerződést. A szakadárok úgy gondolják, hogy az IRA elárulta ügyüket.

Egy brit képviselő szerint Észak-Írországból érkezett IRA-szakadárok merényleteket terveznek Anglia területén. A legfőbb célpont a konzervatív párt októberi, birminghami konferenciája - mondta Patrick Mercer vasárnap északír kapcsolatainak értesüléseire hivatkozva. A biztonsági témákban jártas honatya informátorai az elmúlt hetekben állítólag több eseményt is pontosan előre jeleztek.

A szélsőségesek jelentette fenyegetés nagyobb, mint bármikor, mióta 1998-ban aláírták a három évtizedes felekezeti háborúskodást lezáró békeszerződést. A szakadárok úgy gondolják, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) elárulta a köztársaság ügyét, amikor befejezte harcát az észak-írországi brit fennhatóság ellen.

Az IRA egyik leghíresebb akciója az 1984-es, Margaret Thatcher elleni merényletkísérlet volt. A brit miniszterelnök megúszta ugyan az IRA támadását, de öt ember meghalt, több mint harminc pedig megsebesült: a merénylők a konzervatív párt éves összejövetelének ideje alatt robbantottak a hotel előtt, ahol Thatcher megszállt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.