Észak-Korea váltságdíjat követel Kínától az elfogott halászokért

A még május 5-én történt esetre az után derült fény, hogy a hajó tulajdonosa mikroblogjában segítséget kért, mivel vasárnap délnek, a fizetés végső határidejének a közeledtével egyre kilátástalanabbnak látta a helyzetet.

Észak-koreaiak fogságába került egy kínai halászhajó és 16 fős legénysége, a fogva tartók váltságdíjat követelnek értük - számolt be a kínai online média a hétvégén.

A még május 5-én történt esetre az után derült fény, hogy a hajó tulajdonosa mikroblogjában segítséget kért, mivel vasárnap délnek, a fizetés végső határidejének a közeledtével egyre kilátástalanabbnak látta a helyzetet. Yu Xuejun, az északkelet-kínai Talien városban élő tulajdonos állítása szerint két hajója egy időben kínai vizeken tartózkodott, s a két hajó kapitánya, akik mellesleg testvérek, rendszeres kapcsolatot tartott egymással, mielőtt az egyiket vélhetően egy fegyveres észak-koreai őrhajó elvezette.

Az észak-koreaiak műholdas telefonon léptek kapcsolatba a tulajdonossal, és arra hivatkozva, hogy a halászokat országuk területi vizein találták, először 1,2 millió (44 millió forint), majd később 800 ezer és végül 600 ezer jüant követeltek tőle. Azzal fenyegetőznek, ha nem fizet, elkobozzák a hajót, a legénységet pedig hazatoloncolják.

Sajtóértesülések szerint a Liaoning tartományi szervek május 6. óta ismerik az ügyet és foglalkoznak vele. Úgy tudni, kínai részről hivatalosan felszólították az észak-koreai hatóságokat arra, hogy azonnal és feltétel nélkül bocsássák szabadon a halászokat.

Legutóbb pontosan egy évvel ezelőtt kapott nyilvánosságot egy hasonló eset, amikor egy észak-koreai hadihajó a Sárga-tengeren több hajó összesen 28 fős legénységét fogta el, és 300 ezer jüant (11 millió forint) követelt értük. A halászok végül ismeretlen körülmények között 13 nap fogság után kiszabadultak. A nyilvánosság előtt zajlott akkori diplomáciai konfliktus kínos volt Kínának és Észak-Koreának is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.