Észak-Korea nem figyelmeztetett, de sajnálja

Tiltakozását fejezte ki hétfőn Dél-Korea az észak-koreai hatóságoknál amiatt, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül nagy mennyiségű vizet engedtek át egy folyó duzzasztógátjának zsilipjén. Hat ember valószínűleg életét vesztette, de Szöul nem tartja „vízzel való támadásnak” az incidenst.

Szöul a nemrég helyreállított forródróton át fejezte ki tiltakozását Phenjannál, és magyarázatot követelt tőle a történtekre  - közölte Cson He Szon, a dél-koreai országegyesítési minisztérium  szóvivője. Hozzátette: Szöul arra kéri Phenjant, hogy a jövőben  előre figyelmeztessen, ha vizet akar átengedni a duzzasztógáton.

Phenjan - hogy a feszültséget enyhítse - órákon belül válaszolt,  és azzal magyarázkodott, hogy egy gátnál folyó építkezés miatt  engedte le a víz szintjét. Megígérte, hogy a károk megelőzése  érdekében a jövőben előre értesíti a déli országrészt, ha ismét  vizet ereszt le. A szöuli védelmi minisztérium szóvivője ezt azzal  nyugtázta, hogy „ebben az esetben nem tekintjük vízzel való  támadásnak” a történteket.

Vasárnap hat dél-koreai sátorozónak nyoma veszett az  észak-koreai határnál, miután hirtelen több mint két méterrel  megemelkedett az Imdzsin folyó vize. A dél-koreai hatóságok gyanúja  szerint a megduzzadt folyó elsodorta a sátorozókat.

A figyelmeztetés nélküli zsilipnyitások korábban már okoztak  károkat a Szöultól mintegy hatvan kilométerre északra fekvő térség  halgazdaságainak, de most első ízben estek áldozatul emberek is. Három holttestet már megtaláltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.