Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki

Észak-Korea kilőtt három, célra vezérelhető, rövid hatótávolságú rakétát szombaton. A rakéták a Japán-tengerbe csapódtak.

Észak-Korea kilőtt három, célra vezérelhető, rövid hatótávolságú rakétát szombaton. A rakéták a Japán-tengerbe csapódtak, de egyik sem érte el Japán területi vizeit - jelentette a dél-koreai védelmi minisztérium és egy japán kormányzati forrás.

A szöuli minisztérium szóvivője azt nem tudta megmondani, hogy a rakétaindítás hadgyakorlat keretében vagy kísérletképpen történt. Közölte, hogy Phenjan két rakétát szombat délelőtt, egyet pedig délután indított el.

Bejelentette, hogy a dél-koreai haderő emiatt megszigorította Észak-Korea figyelését és a legmagasabb fokú készültséget tartja fenn, hogy reagálni tudjon bármilyen kockázatos fejleményre. Hozzátette, hogy e rakéták hatótávolsága 120 kilométer lehet, és Szöul nem tekinti őket jelentős fenyegetésnek.

Egy meg nem nevezett tokiói kormányzati forrás közölte, hogy a rakéták nem érték el Japán területi vizeit.

Észak-Korea arzenálja fejlesztésének keretében rendszeresen hajt végre kísérleti indítást Scud típusú, rövid hatótávolságú rakétáival, amelyekkel csapást tudna mérni Dél-Korea területére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.