Észak-Korea rakétaalkatrészeket próbált exportálni Szíriába

Észak-Korea ballisztikusrakéta-alkatrészeket próbált exportálni Szíriába a rá kiszabott ENSZ-szankciók megszegésével, állítja a japán média.

A japán Aszahi Simbun napilap és a Kyodo hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta: a dél-koreai hatóságok fegyverek gyártására is alkalmas grafithengereket foglaltak le egy Észak-Koreából Szíriába tartó, Kínában regisztrált hajón Puszan kikötőjében. Szöul egyes értesülések szerint még júniusban, mások szerint október végén jelentette az esetet az ENSZ-nek, a nemzetközi szervezet pedig szakértőket küldött a rakomány átvizsgálására. A jelentések szerint az illegális rakományt szállító hajó egy sanghaji cég tulajdonában van, ami - a japán sajtó szerint - Kína felelősségét is felveti az ügyben.

Amennyiben a híradások valósnak bizonyulnak, úgy Phenjan megsértette a rá 2006-ban - az ország kísérleti atomrobbantása után - az ENSZ által kiszabott kereskedelmi tilalmat, amely fegyverek és katonai célra felhasználható eszközök kivitelére és behozatalára vonatkozik.

Az Aszahi emellett azt állította, hogy az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatos legfrissebb szakérői jelentés szerint az ukrán hatóságok két észak-koreai ügynököt vettek őrizetbe a közelmúltban, akik ballisztikus rakétákkal kapcsolatos információkat akartak ellopni a kelet-európai országtól. A bizalmas jelentést november elején terjesztették az ENSZ Biztonsági Tanácsának az észak-koreai szankciók betartását felügyelő bizottsága elé.

A 20 hónapja erőszaktól szenvedő Szíriával szemben nincs érvényben ENSZ-fegyverembargó, csupán az Egyesült Államok és az Európai Unió hozott a katonai eszközökre vonatkozó kereskedelmi korlátozó intézkedést.

A franciák elismerték az új koalíciót

Franciaország az első nyugati ország, amely a szíriai nép egyetlen törvényes képviselőjének ismerte el az Ellenzéki Erők és a Szíriai Forradalom Nemzeti Koalícióját. Franciaország álláspontja így eltér az Európai Unióétól, ugyanis az EU az Arab Ligával közös közleményében csupán "fontos lépésnek" nevezte az ellenzéki ernyőszervezet megalakulását.

Sőt még kedden napközben Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter újságíróknak azt mondta: - Ami Dohában történt, az egy lépés előre. Még mindig nem elegendő azonban ahhoz, hogy nemzetközi elismerésben részesíthető átmeneti kormány alakuljon. Mindenesetre jó irányba mutat.

Laurent Fabius külügyminiszter Kairóban már arról beszélt, hogy Franciaország azt szeretné, ha az új koalíciót elismernék.

A szíriai ellenzéki szervezetek vasárnap Dohában írtak alá előzetes megállapodást arról, hogy koalícióba tömörülnek, és az összefogás élére vezetőt is választottak Ahmad Maaz al-Hatib, a damaszkuszi Nagymecset mérsékelt beállítottságú korábbi imámja személyében.

Párizs ismerte el elsőként a vasárnap megalakult ernyőszervezet elődjét, a Szíriai Nemzeti Tanácsot is, valamint az első volt abban is tavaly, hogy elismerje a líbiai ellenzéket mint Líbia törvényes képviselőjét Moamer Kadhafi diktátor hatalmával szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.