Észak-Korea most már mindenkit fenyeget

Az ENSZ és az Egyesült Államok után pénteken Dél-Koreát találta meg a rezsim, „fizikai konfrontációt” ígérve, ha a szomszéd ország beáll az ellene szankciókkal élő országok sorába. Kína azon gondolkodik, hogy elvágja a köldökzsinórt.

Segélycsökkentéssel és a politikai támogatás megvonásával fenyegette meg pénteken Kína Észak-Koreát arra az esetre, ha a rezsim atomkísérletet hajt végre. Erről pénteken jelent meg egy szerkesztőségi cikk az angol nyelvű Global Timesban, azután, hogy a phenjani rezsim nyilatkozatháborút indított, és három nap alatt az ENSZ-t, az Egyesült Államokat és Dél-Koreát is megfenyegette válaszul az atomprogramja miatt a héten életbe léptetett új nemzetközi szankciókra. Ahogy a Global Times írja, Phenjan láthatóan nem értékeli az egyébként egyedüli szövetséges Kína erőfeszítéseit, sőt – még ha burkoltan is, de – bírálja Pekinget.

Az észak-koreai rezsim három nap alatt háromszor adott ki fenyegető közleményt: az elsőben jelezte, hogy az ENSZ-szankciók ellenére kitart az atomprogramja mellett, a másodikban arról volt szó, hogy nemsokára az Egyesült Államok ellen irányuló magas szintű nukleáris tesztekbe kezd bele, ma pedig Dél-Koreának üzente, hogy a déli szomszéd „fizikai konfrontációra” számíthat, ha csatlakozik a szankciókat életbe léptető országokhoz.

Amíg Washingtonban a phenjani fenyegetést „felesleges provokációnak” tartják, Dél-Koreában a sajtó arról ír, hogy az új diktátornak, Kim Dzsong Unnak érzékelhetően gondja van azzal, hogyan fogadtassa el magát, és a legitimitási problémákról akarja elvonni a figyelmet a háborús szólamokkal. Észak-Korea 2006-ban és 2009-ben már hajtott végre föld alatti atomkísérletet, műholdfelvételek tanúsága szerint pedig idén újra erre készül. Erre utal legalábbis a készülődés a két korábbi robbantás helyszínén, Punggye-riben, ahol hónapok óta gőzerővel ássák az alagutakat az új kísérlethez. (A 2009-es robbantás ereje becslések szerint tíz és húsz kilotonna között volt, hozzávetőlegesen akkora, mint a Hirosimára ledobott atombombáé. Kína akkor is elítélte az észak-koreai magánakciót.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.