Észak-Korea megvédte Kínát

Az Egyesült Államok azért teszi Észak-Koreát felelőssé a dél-koreai hadihajó elsüllyesztéséért, hogy megtarthassa támaszpontját Okinaván, és kellemetlen helyzetbe hozza Phenjan egyetlen jelentős szövetségesét, Kínát.

Ezenkívül Phenjan szerint az Obama-adminisztráció arra próbálja felhasználni az incidenst, hogy megerősítse pozícióját a közelgő kongresszusi félidős választások előtt - állítja az észak-koreai külügyminisztérium a KCNA állami hírügynökség szerint. Pénteken az észak-koreai nemzetvédelmi bizottság azt jelentette be, hogy Phenjan nem rendelkezik olyan típusú törpe tengeralattjáróval, amelyet a nemzetközi vizsgálat szerint az 1200 tonnás Cshonan korvett március végi elsüllyesztéséhez használtak. Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il által irányított bizottság ritkaságszámba menő sajtótájékoztatót tartott, amelyet közvetített az állami televízió.

Pak Rim Szu tábornok, a nemzetvédelmi bizottság politikai részlegének vezetője leszögezte: Észak-Koreának nincs olyan 130 tonnás, Salmon-osztályú tengeralattjárója, amely a szöuli vizsgálat szerint torpedójával elsüllyesztette a dél-koreai hadihajót a Sárga-tengeren. - Nincs semmi ehhez hasonlónk - állította a tábornok a tájékoztatón. A dél-koreai vizsgálat szerint egy Salmon-osztályú törpe tengeralattjáró hatolt be a nemzetközi vizekről a dél-koreai felségvizekre, és lőtt ki torpedót a korvettre március 26-án.

Az észak-koreai tábornok elutasította azokat a vádakat is, hogy a torpedó maradványain talált jelzések megegyeznének az eladásra szánt észak-koreai torpedókat bemutató brosúrákban szerepelő adatokkal. Egy ezredes, aki részt vett a nemzetvédelmi bizottság tájékoztatóján azt mondta, manipulálták azt a torpedó egyik darabján talált 1-es sorozatszámot, amelyre Szöul hivatkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.