Észak-Korea megőrzi atomfegyvereit

Észak-Korea szerdán kinyilvánította, határozott szándéka, hogy megőrizze atomfegyvereit.

Csak a nukleáris elrettentés garantálja a végső győzelmet az imperialista erők felett - áll az egypártrendszer hivatalos lapja, a Rodong Szinmun szerkesztőségi cikkében.

Phenjan ezzel ellentmondott annak a héten a kínai médiában megjelent értesülésnek, miszerint a sztálinista állam hajlandó lenne újrakezdeni a hatoldalú nemzetközi tárgyalásokat atomprogramjáról. A kínai hivatalos sajtó szerint ezt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető írta Hszi Csin-ping kínai elnökhöz címzett levelében.

Dél-Korea visszafogottan reagált a kínai értesülésre. - A tettek fontosabbak a szavaknál - közölte szóvivője útján a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

A Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokat 2003 augusztusában indították el Kína, a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán részvételével. A megbeszélések 2008 decemberében megszakadtak, majd Észak-Korea 2009 áprilisában hivatalosan is bejelentette, hogy nem folytatja az egyeztetéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.