Észak-Korea lesújt az amerikai újságírókra

Katonai objektumok felderítésének vádjával bíróság elé állítják az Észak-Koreában márciusban elfogott két amerikai újságírónőt. Dél-Korea úgy tudja, Al Gore volt alelnök televíziójának munkatársait Kínában vették őrizetbe.

A KCNA hivatalos hírügynökség pénteki közlése alapján a világtól hermetikusan elzárt ország nyomozószervei befejezték a két amerikai kihallgatását, és ezt követően döntöttek úgy, hogy bíróság előtt kell felelniük az általuk elkövetett bűncselekményekért, köztük tiltott határátlépésért.

A két újságírónő - kínai-amerikai Laura Ling és a koreai-amerikai Euna Lee - a San Franciscó-i székhelyű, Al Gore volt amerikai  alelnök által alapított Current TV-nek a munkatársa. Március 17-én fogták el őket. Phenjan azt állítja, hogy illegálisan hatoltak be Észak-Korea területére, és katonai objektumokat próbáltak meg felderíteni. A dél-koreai sajtó viszont úgy tudja, hogy az újságírók a Tumen folyó kínai oldaláról készítettek filmfelvételeket az észak-koreai határövezetről, s az északi határőrök a határt átlépve, kínai területen vették őrizetbe mindkettőjüket.

Észak-Korea területére  külföldi újságírók csak vízummal és hivatalos vezető kíséretében léphetnek. A helyi sajtó már március végén említést tett arról, hogy az észak-koreai hatóságoknak elegendő bizonyítékuk van a vádemeléshez.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.