Észak-Korea ismét rakétatesztre készülhet

Észak-Korea a következő három hétben nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat tesztelhet, mutatják a DigitalGlobe műholdas felvételei.

Az Asahi Shimbun japán újság korábban már közölte, hogy az amerikai titkosszolgálat szerint Észak-Korea nagy hatótávolságú rakéták tesztelésére készül. Az amerikai és más kormányoknak műholdfelvételeket szolgáltató DigitalGlobe most egy olyan képpel állt elő, mely szerint megnőtt az aktivitás a Sohae észak-koreai rakétaindító állomáson.

A felvétel szerint a helyszínen a szokásosnál több ember tartózkodik, újabb teherautók és más eszközök is érkeztek, az aktivitás olyan szintű, mint amilyen a kudarcba fulladt április 13-ai kilövés előtt volt.

A Pentagon szóvivője nem kommentálta az újabb felvételeket, csak annyit mondott, az Egyesült Államok álláspontja Észak-Korea rakétatesztjeivel kapcsolatban nem változott. Továbbra is arra sürgetik Phenjant, hogy tartsa be az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és függessze fel a ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteit.

A 2006-os és 2009-es nukleáris tesztjei miatt az ENSZ által kemény szankciókkal sújtott Észak-Koreának ez lenne az ötödik rakétatesztje, írja a Reuters. Sokan úgy tartják, hogy Észak-Korea 4200 mérföldet átfogó rakétát fejleszt, hogy akár az Egyesült Államokat is meg tudja támadni. A legutóbbi két teszt azonban nem sikerült: az áprilisban kilőtt rakéta hatvan mérföld után a tengerben landolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.