Észak-Korea amerikaiakat támad, Dél-Koreával békülne

Észak-Korea azt mondja, bíróság elé viszi a két őrizetben lévő amerikai férfi ügyét, akiket azzal vádolnak, hogy ellenséges cselekményeket követtek el a diktatórikus berendezkedésű országban. Matthew Miller és Jeffrey Fowle ügyét megvizsgálták, és bíróság elé vinnék – jelentette be a koreai állami ügynökség, a KCNA.

Korea azt állítja, hogy a két férfival kapcsolatos gyanúikat megerősítették az amerikaiak kihallgatása után nyert bizonyítékok, de további részleteket nem árulnak el. A BBC szerint mindkét férfi turistavízummal lépett be az ország területére.

Kim Dzsingun.
KCNA / Reuters

Egy japán hírügynökség szerint Fowle-t azért tartóztatták le, mert egy Bibliát hagyott hotelszobájában. Millert korábban, április 10-én tartóztatták le – mondja a KCNA szerint. Az ügynökség szerint a férfi széttépte útlevelét azt kiabálva, hogy a „Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba (Észak-Korea hivatalos neve) jöttem, melyet menedékhelyemül választottam".

Észak-Koreát a múltban többször vádolták azzal, hogy diplomáciai alku miatt tartóztat le amerikaiakat. Egy amerikai-koreai hittérítő jelenleg 15 éves börtönbüntetését tölti. Kenneth Bae-t 2012 novemberében tartóztatták le, és később elítélték azzal a váddal, hogy megpróbálta megdönteni az észak-koreai kormányt.

Az USA azt szeretné, ha Phenjan felhagyna nukleáris ambícióival, cserébe gazdasági és diplomáciai előnyökhöz jutna. A 2007 óta tartó tárgyalások évek óta abbamaradtak.

Míg Amerikát támadja, addig az Egyesült Államok szövetségesének számító Dél-Korea felé nyit Észak-Korea: a két Korea közti ellenségeskedés felfüggesztését és a rágalmak beszüntetését javasolta - írja a CNN

Az északi szomszéd azonban ehhez egy sor feltételt kötött, amit várhatóan Dél-Korea elutasít. Észak-Korea legmagasabb katonai szerve, a Nemzetvédelmi Bizottság nyilatkozatban kérte, hogy Dél hagyjon fel gyakorlatozásaival a két ország határán lévő vitatott tengeri területeken – beleértve az augusztusi amerikaiakkal közösen tartandó hadgyakorlatot. Phenjan már nem először kéri ezt, azonban Washington és Szöul mindeddig visszautasította.

Füstbombák a dél-koreai és amerikai közös hadgyakorlaton.
Kim Hong-Ji / Reuters

Észak-Korea azt is kéri Déltől, hogy hagyja abba az amerikai katonai nehézfegyverzet – például a stratégiai bombázók és a nukleáris meghajtású repülőgép-hordozók – országba való „becsábítását".

A helyzetet tetézi, hogy Phenjan vasárnap két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát robbantott fel a keleti partjainál. Japán ezt egy ENSZ határozat megsértésének minősítette és bejelentette, hogy Tokió és más országok, mint például az USA vagy Dél-Korea válaszlépéseket tesz majd – írja a Reuters. Észak-Korea a múlt héten egyezett bele, hogy vizsgálatot indít az évtizedekkel ezelőtt elrabolt japán állampolgárokkal kapcsolatban. Cserébe Japán enyhíti néhány gazdasági szankcióját az országgal szemben a nyomozás megkezdésével, később pedig humanitárius segélyt is kilátásba helyezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.