Esőcsinálás az ötéves tervben

Országszerte öt időjárást befolyásoló programmal növelné a csapadék mennyiségét 2015-ig a kínai vezetés. A programok elsődleges célja a gabonatermés garantálása.

Az évtized közepéig Kína 10 százalékkal növelné a mesterséges úton nyerhető csapadék mennyiségét - idézi a China Daily című napilap a meteorológia fejlődési irányaira vonatkozó, nemrég nyilvánosságra hozott ötéves terv (2011-2015) elképzeléseit.

Jelenleg egyedül az ország észak-keleti felén fekvő Csilin (Jilin) tartományban alkalmaznak az időjárás befolyásolására szolgáló programot, ennek köszönhetően éves szinten mintegy 50 milliárd köbméter mesterséges úton nyert csapadékot sikerül begyűjteni. Minden évben 3 ezer milliárd köbméter csapadék halad át az ország felett, ennek azonban mindössze 20 százaléka esik le a kelet-ázsiai országban. Hatékonyabb és kiterjedtebb módszerek alkalmazásával éves szinten akár a 280 milliárd köbmétert is elérheti a „pótlólagosan szerzett" eső és hó mennyisége - becsli a Kínai Meteorológiai Hivatal.

A kínai vezetés az idén üzembe helyezett csilini mellé négy, az ország északnyugati, déli, délnyugati és északi részein tervez 2015-ig újabb időjárást befolyásoló programokat felállítani, és ezek tartományokon átívelve működnek majd. A csapadékképződést az eddig is használt, felhőmagvasítás módszerével befolyásolják majd. Ennek során rakéták, illetve repülőgépek ezüst-jodiddal, folyékony nitrogénnel vagy fagyasztott szén-dioxiddal bombázzák az eget. Ezen anyagok hatására a felhők részecskéi körül kicsapódik a nedvesség, a képződő vízcseppek pedig a gravitáció hatására a földre hullanak.

Az eljárás régóta gyakorlat az országban: a 2008-as pekingi olimpia és a 2010-es sanghaji világkiállítás alatt is alkalmazták, ugyanígy fontos politikai vagy sportesemények alkalmával is bevetik. A terv részeként egy, a beavatkozást irányító nemzeti központot is létrehoznak majd, amelynek feladata a szabályozáson túl a technológiai segítségnyújtás, a tudományos kutatás és az időjárást befolyásoló technikák továbbfejlesztése. Az időjárás befolyásolása az országot sújtó aszály kiegyensúlyozása, a terméshozamok garantálása miatt kiemelkedő jelentőségű. Az új programok felállítása fontos szerepet játszhat a központ terveiben, amelyek alapján az éves gabonatermést 2020-ra 550 millió tonnára növelnék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.