Esküt tett az új iráni elnök

Haszan Rohani a vitatott atomprogram miatti szankciók eltörlésére szólított fel a beiktatási beszédében. Pár napja azért ő is kimutatta a foga fehérjét.

Vasárnap a teheráni parlament, a medzslisz előtt letette hivatali esküjét Hasszan Rohan iráni elnök. Meglepetésszerű júniusi megválasztása után Rohanit a perzsa ország legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ajatollah tegnap biztosította a támogatásáról; ma Rohani a beiktatási beszédében úgy fogalmazott, „a „remény és a bölcsesség” kormánya lesz az övé, az atomprogram miatt nyugati szankciókra utalva azonban sietve hozzátette, aki Iránnal szóba akar állni, azt a tisztelet, és nem a büntetőintézkedések nyelvén kell tennie. Az elnök az országa elleni gazdasági szankciók eltörlésére szólította fel a Nyugatot és az ENSZ-t; ígéretet tett arra, hogy küzdeni fog a nők jogaiért, azért, hogy az állam egyre kevésbé avatkozzon be az emberek életébe, és főleg azért, hogy valamiféleképpen talpra állítsa azt a gazdaságot, amelyet mostanában a szárnyaló, 36 százalékos infláció és a nagy munkanélküliség fémjelez.

Nyugati megfigyelők szerint az aránylag nyugodt hangvételű vasárnapi beszéd egyszerre szólt a külföldnek és annak az iráni társadalomnak, amely nagyrészt elégedetlen volt az eddigi államfő, a távozó Mahmúd Ahmadinezsád teljesítményével. Hozzá képest Rohani láthatóan igyekszik mérsékelt hangot megütni, és bár a 64 éves politikust, volt nukleáris főtárgyalót sokan mérsékeltnek is tartják, jellemző, hogy pénteken, a palesztin ügy melletti kiállásként évente megtartott Al-Kudsz (Jeruzsálem-) napon Rohani Izraelről azt mondja, a „cionista rezsim”  csak egy, muzulmán világ testébe ékelődött seb. (A holokausztot megkérdőjelező Ahmadinezsád még „rákos daganatról”۔ beszélt, ha Izrael került szóba.) Az ilyesféle külpolitikai kiszólásoktól függetlenül Rohaninak magának is tetszik a mérsékelt jelző: beiktatási beszédében az elnök legalábbis hangoztatta, hogy akik őt választották, erre szavaztak. A szólamokon túl Izraelben Rohanit inkább p4agmatikusnaka, semmint mérsékeltnek tartják, hiszen ugyanúgy kiáll az atomprogram mellett, mint Ahmadinezsád, csak éppen emberi arcot ölt a mondanivalójához. Ebből az emberi arcból a kormányban van még egy, mégpedig Mohamed Dzsavad Zarif volt iráni ENSZ-nagykövet, aki Rohani mellett külügyminiszterként képviselheti az országát.

A vasárnapi teheráni beiktatás az év egyik nagy diplomáciai eseménye volt a muzulmán világban. Rohanit 52 országból rengeteg külföldi politikai méltóság – köztük 11 ország elnöke – hallgatta személyesen a medzsliszben. Afganisztán, Pakisztán és Libanon küldöttsége mellett futotta egy tiszteletkörre Észak-Koreának is, amelyet az ENSZ szintén az atomprogramja miatt sújtott szankciókkal. Az, hogy Irán atomprogramja elvileg polgári célokat szolgál, Phenjané viszont nyíltan nukleáris fegyvert akar, vajmi kevéssé volt az aakadálya annak, hogy Rohani szombaton külön is tárgyalóasztalhoz üljön Kim Jong Nammal, az észak-koreai parlament elnökével., utána pedig méltassa a két ország korzsakokra visszanyúló jó viszonyát. A hasonló diplomácia flörtök ellenére Trita Parsi, a washingtoni székhelyű Amerikai-iráni Nemzeti Tanács elnöke a Bloomberg kérdésére optimizmusának adott hangot, Rohani ugyanis centrista, aki a Köztársasági Gárdától az ajatollahokon át a reformokat követelő ellenzékig mindenkivel párbeszédre törekszik, és így talán tud változtatni az Irán és az Egyesült Államok közötti jelenlegi status quón is. (Rohani az egyedüli jelölt volt, aki vallási személyiségként indult a júniusi elnökválaszstáson. Ő a legmérsékeltebb politikus, akit az ajatollahok is támogatnak.)

Arra, hogy Rohani javítson az országimázson, égető szükség van, a gazdaság ugyanis kezdi nagyon megsínyleni az atomprogram miatti szankciókat. Irán tavaly még a második legnagyobb olajexportőr volt az OPEC-országokban, idén már csak a hatodik, az infláció kezd elszabadulni, 36 százalékkal nő mostanában, a 15 és 29 év közöttiek egynegyede pedig eközben munka nélkül tengődik. (A 75 millió iráni több mint fele a 35. életévét sem töltötte be.) Az elnök persze tudja, mi a dolga: ahogy még szombaton mondta, az emberek elvárják, hogy ő végre nyugalmat hozzon az országnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.