Érvénytelen a varsói népszavazás

Érvénytelen a varsói főpolgármester leváltásáról tartott vasárnapi népszavazás, mert kevesen szavaztak erre.

Egy felmérés szerint a részvételi arány 27,2 százalékos volt, ami jóval kevesebb a minimálisan megkövetelt 29 százaléknál.

Hanna Gronkiewicz-Waltz főpolgármester Donald Tusk miniszterelnök pártjához tartozik. Elmozdítása megszégyenítő vereséget jelentett volna a kormánynak. Leváltását a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Jog és Igazságosság pártja kezdeményezte. A kormánypárt, a jobbközép liberális Polgári Platform bojkottra szólította fel híveit.

A Lengyelországot kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) győzelemként értékelte az éjjel, hogy érvénytelen lett a varsói főpolgármester leváltásáról tartott vasárnapi népszavazás. "A lengyelek ismét a modernitás mellett és a demagógia ellen foglaltak állást" - örvendezett Twitter-fiókjába írt megjegyzésében Radoslaw Sikorski külügyminiszter.

Megfigyelők elsősorban a jobboldali konzervatív PiS támadó kampányát tették felelőssé, amiért a népszavazás elvétette célját. "Túlságosan élesen tálalták ezt az ügyet" - kommentálta az eredményt a kormánnyal szemben kritikus Rzeczpospolita című napilap. A választóknak az volt a benyomása, hogy már rég nem a főpolgármesterről kell szavazni, hanem Jaroslaw Kaczynski (PiS) volt kormányfőnek a hatalomba való visszatéréséről, aki ráadásul maga vezette a népszavazási kampányt - vélekedett a lap.

Az ellenzéki PiS egyik vezetője viszont a kormány kampánystratégiáját támadta, amiért a választókat a szavazástól való távolmaradásra biztatta. "A PO ezzel az alkotmány ellen fordult, ami fehérorosz tempó" - bírálta a kormánypártot Mariusz Kaminski, a PiS fővárosi vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.